5 gyerekek számára is ajánlott, biztonságos sport

A jóga tökéletes választás a gyermekek számára, hiszen az évezredes múltra visszatekintő keleti mozgásforma minden korosztály valamennyi tagjának ajánlott. A legtöbb jógastúdióban ma már szerveznek mama-baba foglalkozást, így az izgága gyermekből kiegyensúlyozott, összpontosítani képes kisember válhat, sőt a mozgás szeretetét is hamar meg fogja ismerni.

Az úszás ugyancsak kiváló edzés. A megfelelő technika elsajátítása után pedig igazi élmény űzni, hiszen a kicsik imádnak a medencébe ugrálni és bohóckodni. Egy szakképzett oktató segédletével és annak felügyeletével történő úszóiskolákban nem kell tragédiától tartani, a gyermek biztonságban lesz.

A harcművészetek elsajátítása szintén már egészen kis kortól ajánlott. A legtöbb harcművészet átmozgatja az egész testet, megtanít küzdeni, fejleszti az izmokat, javítja a tartást és ami nagyon fontos gyermeke esetében, hogy kitartásra nevel. A szakképzett oktatókkal folyó órákon a gyerekek természetesen nem ütik vagy rúgják meg egymást, mindezt csak imitálják. Nem kell attól tartanod, hogy gyermeked kék – zöld foltokkal fog hazatérni.

Gyerekjóga

Gyerekjóga

A tánc leginkább a kislányok számára szokott vonzó lenni, amíg az előző sport inkább a fiúk számára. A tánc segít levezetni a fölösleges energiát, emellett az együttműködésre is megtanítja a kicsiket. A lehetőségek száma itt aztán valóban végtelen, hiszen a klasszikus és a modern tánc, valamint ezek kombinációja között mindenki megtalálhatja a számára leginkább szimpatikusat.

A tollaslabdához csupán két ütő és egy labda kell, de fejleszti a látás útján történő érzékelés és a mozgáskoordináció összehangoltságát. A sport közben történő futkosás intenzív mozgást is jelent, avagy ugyancsak levezeti az energiát és bárhol, bármikor elvégezhető, nem kell órákra, edzőterembe vinni a gyereket.