Földünk és az energiaforrások helyzete a 21. században

Az ember története során felülkerekedett a természeten. Hosszú és fáradalmas harc volt ez az emberiség számára, hiszen az állatvilágból állatokként kiemelkedve meg kellett küzdeni az életben maradásért. Az állatok között nap, mint nap a túlélésért kellett megküzdeni.

A civilizáció eljövetelével az emberek elkezdték használni a természetüket, miután az állatok már nem jelentettek veszélyt társadalomba szerveződve, mert az emberiség erős lett és a természet felett uralkodó. Így a korai népcsoportok elkezdték használni az alapvető természeti forrásokat, mint élelmiszer, és ivóvíz, azonban ezen túl is használták a tűzet, a vizet, az olajakat, és nyersanyagokat, mint arany, ezüst, bronz, vas.

Föld energia

Föld energia

A középkorban tapasztalható fejlődésnek köszönhetően egyre több és több természeti erőforrást használva, végül is eljutottunk az ipari forradalomhoz, ahol már nem csak a saját felhasználásunkra, hanem mások igényeire is képesek voltunk előállítani termékeket. Az autó, a gépjárművek, és a háztartási cikkek előteremtéséhez egyre több és egyre bővülő energiaforrást használtunk fel.

Egészen olyannyira, hogy manapság már szinte mindenből túlfogyasztottunk, ilyenek a sok-sok évezred alatt a föld beljesében képződőtt szén, olaj, vas, arany, vagy akár a víz felhasználása.

Manapság ezekből az energiaforrásokból egyre inkább kifogyóban van a Földünk, így újabb alternatív energiaforrások után kutatkodva és nézve, eljutott a nap energiájának közvetlen hasznosításához, amely a 21. század energiaforrásának mondhatóak.