Francia bulldog – Az aranyos házi kedvenc

A termetéhez képet igen nagy fülekkel és tömzsi orral rendelkezik. Elsőre talán nem is tudjuk eldönteni, hogy szép vagy csúnya, de az biztos, hogy nagyon aranyosnak nevezhető kutyus.

A Francia bulldogról beszélünk, amely a napjainkban egyre jobban elterjed és egyre közkedveltebb kutyafajtának számít. A megjelenésük egészen a 19. századig vezethető vissza, mikor a csipkeverők települtek át Angliából Normandiába. Ekkor ők magukkal vitték a bulldogjaikat is. A szigeten való tartózkodásuk által a fajta szaporulata hanyatlani kezdet. Ebben az időben a fajta közeli rokona a Párizs környékén egyre közkedveltebb lett. Majd ezt a fajtát terrierekkel és griffonokkal kezdték keresztezni, ebből született meg a mai közkedvelt fajta. Amely temperamentumában és küllemében is nagyon eltér a bulldogoktól. Hivatalosan mindaddig nem ismerték el ezt a fajt, még Edward brit király nem vásárolt magának és lett a kis kedvence. A francia bulldogra főként a kedves, gyengéd, intelligens, hízelkedő viselkedés jellemző.

Francia bulldog

Francia bulldog

Továbbá elmondható róla, hogy nagyon ragaszkodó, de kizárólag csak kedvtelésből tartják őket, hiszen házőrzésre, vagy jelzőkutyának nem alkalmas. El kell még mondani róla, hogy a környezeti hatásokkal szemben igen érzékeny, de igényesnek cseppet sem nevezhető. Szelíd, barátságos és nagyon szereti a gyerekeket és azt ha foglalkoznak vele. Nagyon szeret sétálni, de nem nevezhető virgonc fajtának. A testarányai miatt elég problémásnak nevezhető ez a fajta. Nagyon érzékeny a melegre, és igen sok példány alvás és légzésproblémákkal szenved. Továbbá jellemző rájuk a horkolás. A keskeny medencéje miatt, ennél a fajnál a természetes szülés igen ritkának nevezhető, mivel a legtöbb esetben sokszor orvosi beavatkozásra van szükség. A szőrét könnyű ápolni, de a szem és az orr redőjét tisztán kell tartani.