Hircenter.info a legfrissebb sporteseményekről

Amennyiben Ön is szereti a sportot és szívesen nyomon követi a hazai csapatok szereplését, akkor nálunk a legjobb helyen jár, ugyan is mindig pontos eredményekkel szolgálunk a legfrissebb sporteseményekről.

Hircenter.info oldalára kattintva minden további fontos információt megtudhat, melyek között megtalálja a gazdasági híreket, politikát és a sporttal kapcsolatos híreket is egyaránt. A női vízilabdacsapat idén az olasz együttessel csap össze. Budapest és Nyon az Euroliga negyeddöntőjében mérkőznek meg. Az európai szövetség a sorsolást LEN nyomi székházában tartotta meg, majd itt ki is derült, hogy a mérkőzésre február 23 –án kerül sor Budapesten. A visszavágóra pedig Olaszországban március 9-én kerül sor. A két csapat már tavaly is találkozott egymással, akkor is az első felvonást Budapesten játszották, melyben 7-7-es döntetlen született meg. Majd a Olaszországban játszott visszavágón 8-6-ra nyert a magyar csapat. Az UVSE vezetőedzője Benczur Marton úgy nyilatkozott az ellenfélről, hogy már jól ismerik őket, egy kiváló csapat és az ideén sem számítanak könnyű mérkőzésre, ugyanis tavaly is rettenetesen nehéz volt ellenük győzni.

Még azt is hozzá tette, hogy az olasz csapat igazán összeszokott, melyhez még az is hozzá tesz, hogy egy nagyon jó edzővel rendelkeznek. És bárki ellene indulnak harcba jó esélyük van a győzelemre. A magyar csapat számára igen kedvezőtlen a hazai pályán való kezdés, ám úgy nyilatkoztak, hogy minden nehézséget meg kell oldaniuk. Tudni kell még erről a mérkőzésről, hogy az Euroliga negyeddöntőjének a győztesei jutnak tovább a sorozat négyes döntőjébe. Azok, akik pedig veszíteni, ők pedig a LEN kupáért játszhatnak tovább. Február 23-án épp úgy, ahogy tavaly szintén döntetlent játszott a két csapat, így ismét idegenben kell győznie a magyar csapatnak.