Hogyan fogyjunk a leghatékonyabban?

Nagyon sok hasznos tanácsot olvashatunk az interneten arról, hogy mit érdemes tenni a fogyás érdekében. Amit meg kell jegyeznünk mindezekkel kapcsolatban, az , hogy minden embernek másképpen reagál a szervezete a különböző anyagokra, sőt, még a mozgási formákra is, ezért nem állapíthatunk meg egy mindenre érvényes „szabályt”, és nem adhatjuk mindenkinek ugyanazokat a tanácsokat sem.

A fogyás egy teljesen egyéni dolog, amely egyéni tempóban zajlik. Vannak azonban olyan örök érvényű igazságok, amelyek minden fajta fogyókúra-fajtát megalapoznak. Ilyen például az, hogy a rendszeres testmozgás elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember le tudjon fogyni, és közben egészséges is maradjon. Léteznek olyan radikális fogyókúratippek, amelyeket előszeretettel alkalmaznak azok az emberek, akik rövid idő alatt látványos eredményt akarnak elérni. Azonban ez azzal jár együtt, hogy az illető legyengül, és nem lesz majd képes az egyszerű feladatok elvégzésére sem. Érdemes tehát erősíteni a fizikumunkat az ilyen helyzetekben is, arról nem is beszélve, hogy közben sok fölösleges kalóriát is elégetünk, ráadásul gyorsul az anyagcserénk is.

Fogyás

Fogyás

A leghasznosabb fogyókúra tippek egyszerre ötvözik az egészséges, nem túl kalóriadús étrendet a rendszeres testmozgással. Tanácsos inkább ezekre hallgatni, mert általuk sokkal tartósabb és stabilabb eredményeket lehet elérni, mint az ellenkező esetben, amikor „gyorstalpaló” fogyókúrát alkalmazunk. Ez esetben valóban gyorsan meg lehet szabadulni a felesleges kilóktól, azonban az eredmény nem lesz tartós, és fennáll annak is a valószínűsége, hogy többet felszedünk majd magunkra, miután leálltunk a fogyókúrával, mint azelőtt. Semmiképpen nem szabad elfelejteni, hogy tartós fogyásra csakis életmódváltással számíthatunk!