Legyen otthonunk biztonságban – néhány tipp jól jön

Sokszor félünk elhagyni az otthonunkat. Féltjük a megszerzett dolgainkat. Joggal, hisz sok a betörés, lopás. Mit lehet tenni, hogy nyugodtabbak legyenek az éjszakáink? Van-e vajon biztos védelem? Biztos védelem nincs, csupán néhány ötlet, hogyan biztosítsuk be az otthonunkat a betörők ellen.

Bizony nem mindegy, milyen védelme van az otthonunknak. A mai világban semmi sincsen biztonságban. Ezért első lépésként megfelelő nyílászárókat szerezzünk be, melyeket be lehessen rendesen csukni. A betőrőnek sem kell több, mint egy félig becsukott ajtó. És már meg is van a baj.

Emellett ügyeljünk arra, amikor elhagyjuk a házat, minden ablak legyen becsukott állapotban. Erre különösen figyeljünk. Valamint a bejárati ajtó is legyen bezárva. A betőrők nagyon szeretik és figyelik is a nyitott ablakokat, főleg azokat, melyeken könnyűszerrel be is tudnak jutni a lakásba. Ezért, ha olyan helyen lakunk, ami veszélyes környéknek számít, vagy netán földszinten lakunk, mindenképp szereltessünk az ablakokra rácsot.

Nem árt az sem, ha megfelelő riasztóval szereltetjük fel a lakást. Mégis több védelmet nyújt, mintha semmi nem lenne. Valamint beszerezhetünk kamerákat is a ház bejárata fölé, és az oldalaira is. Sokkal hatékonyabb, mint bármi más, hiszen maga a kamerák látványa már önmagában is elég riasztást kelt. Pláne, ha az a kamera mozgásérzékelő, és arra fordul, amerre mozog a tolvaj. Persze felszereltethetünk álkamerákat is, hiszen azt senki se mondja meg, hogy azok nem is igazi kamerák, mivel olyanok, mint a valódi kamerák.

Szerezzünk be egy nagyobb testű kutyát is, ha tehetjük. Tanítsuk meg neki, hogy az idegeneket ne engedje be az udvarba, és ha bajt észlel, jelezzen. Nem száz százalékos védelem, de mégis segíthet őrízni a házat a rossz emberektől. Emellett a gyanúsabb embereket semmiképpen ne engedjük be a lakásunkba.