Olvasni jó! Olvasásra szoktatás gyerekkortól!

A gyerekek számára semmi sem fontosabb a játéknál. Persze, elmennek az óvodába, majd az iskolába, ahol elvégzik a kiszabott feladatokat, de ha mindezekkel kész vannak és végre kicsengetnek, akkor bizony alig várják, hogy játszhassanak. Aztán ott van még a házi feladat is, amit ugye otthon kell elkészíteniük, emiatt pedig még kevesebb idejük marad a szórakozásra. Csoda-e ezek után, ha a kicsi egyszerűen nem akar olvasni?

[wp_ad_camp_1]

Pedig az olvasás már egészen pici korukban is fontos szerepet kellene kapjon az életükben. Amikor még túlságosan aprók ahhoz, hogy maguktól olvassanak, akkor még a szülőkre hárul a mesemondás izgalmas, ám olykor fárasztó feladata, amint viszont a gyereknek sikerül elsajátítania a betűk ismeretét, érdemes őket finoman, de határozottan az olvasás irányába terelni. Vannak, akiket nem nagy kihívás rávenni a könyvek bújására, mert önként is szívesen tölti az idejét lapozgatással, míg másokat szinte a székhez kell kötözni, annyira kerülik a szabadidős tevékenység ezen formáját. Szülőként azt is éreznünk kell, hogy meddig mehetünk el a dolgok erőltetésében, azonban ne adjuk fel egy-két próbálkozás után!

Olvasás

Olvasás

Mi vagyunk a felnőttek és ez esetben mi igenis jobban tudjuk, hogy hosszútávon mi lenne jobb a csemetéinknek! Rájuk hagyni, amikor ledobják a könyveket és inkább a játékaik után nyúlnak pontosan ugyanakkor hiba, mintha megengednénk a gyereknek, hogy kidobja a szemétbe a főtt ételt és egész nap csokit majszoljon helyette! Nem lesz mindenkiből irodalmár vagy nyelvész, de nem is ezért kell erőltetni a könyvek szeretetét, hanem azért, hogy mire megnőnek, rendelkezzenek egy általános műveltséggel, ez ugyanis olyasvalami, amire minden felnőttnek szüksége van, aki szeretne sikeres lenni az életben!

Próbáljuk tehát beleszőni a könyvekkel való foglalkozást a mindennapokba! Kezdjük kicsiben, adjunk a gyerek kezébe színes, képekkel teli meséskönyveket, amelyekben a történetek rövidített változata szerepel, így könnyen érhet el sikerélményt. Ha ezeket már kiolvasta és láthatóan élvezi az olvasást, akkor jöhetnek a kicsiknek íródott gyerekkönyvek, majd pedig az ifjúsági regények!