Prozopagnózia: egy viszonylag gyakori, de mégsem eléggé ismert betegség

Már maga a szó is, hogy prozopagnózia elég rejtelmes, és kevesen vannak, akiknek mond is valamit. Talán úgy többen tudják, hogy miről van szó, ha arcfelismerési zavarnak nevezik. Innentől kezdve már kikövetkeztethető, hogy a Magyarországon is minden 50. embert érintő betegséggel élők nem tudják megkülönböztetni egymástól az arcokat.

A prozopagnózia egy szerzett vagy esetleg veleszületett neurológiai betegség. A prozopagnóziás betegek nem tudják egymástól megkülönböztetni az arcokat, és nem tudják az arcuk alapján felismerni az embereket. Persze a súlyosságának vannak szintjei, de vannak olyanok is, akik még a saját arcukat sem tudják felismerni. Természetesen persze egy arcról meg tudják mondani, hogy az egy arc, és az emberi és állati arcokat is meg tudják különböztetni egymástól a legtöbb esetben. Azonban a családtagokat, ismerősöket nem ismerik fel az arcuk alapján. Persze a legtöbben ennek kiküszöbölése érdekében kialakítanak maguknak egy másik rendszert, amellyel felismerhetik a többieket.

Prozopagnózia

Prozopagnózia

Ilyen ismertetőjegy lehet a haj, az öltözködés, feltűnő anyajegy vagy bármi egyedi. Még tovább bonyolítja egyébként a helyzetet, hogy sokan az arcok alapján még csak a kort vagy a nemet sem tudják beazonosítani. Ez a probléma egyébként sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk. Ahhoz képest pedig, hogy mennyi embert érint, nagyon kevesen tudnak a létezéséről. Ugyanis 100-ból 2 ember szenved a prozopagnózia valamely fajtájától. Ez pedig nem kis szám. Ez azt jelenti, hogy minden 50. embert ért az élete során olyan agysérülés, vagy született úgy, hogy nem képes az arcok felismerésére és/vagy megkülönböztetésére. Mindenképpen fontos hát, hogy tudjunk arról, hogy létezik ilyen betegség is. Legközelebb, ha nem ismernek fel minket, ne gondoljuk rögtön azt, hogy nem akartak nekünk köszönni! Lehet, hogy az adott személy mindössze arcfelismerési zavarral rendelkezik.