Torma fogyasztás, nem csak húsvétkor

Bár a torma évezredek óta jelen van az emberiség asztalán, manapság egyre inkább csak húsvétkor kerül fogyasztásra. A torma számos gyógyhatással rendelkezik, ezért is használték és termesztették a régiek.

Olaszországban őshonos, de hamar elterjedt egészen Egyiptomig és a Földközi-tenger teljes térségében. A torma közeli rokonságban áll, a káposztával, karfiollal, brokkolival, a vízitormával és a wasabival. A tormát évezredeken keresztül azért termesztették, mert számos jótékony hatással bír az emberi szervezetre. Már az ókori egyiptomiak is használták húzódások, zúzódások, hát és derékfájdalmak kezelésére. A görögök afrodiziákumként tekintettek a tormára, szirupot főztek belőle és köhögéscsillapítására és megfázásos tünetek kezelésére használták. Továbbá tuberkulózis és reumás megbetegedések kezelésére is alkalmazták. A zsidóknál a tavaszi ünnepkörben fontos szerepet kapott, a torma, vagyis keserűfű a zsidók keserű életére emlékeztette őket.

Torma

Torma

Itt került először az asztalra, mint vacsora, és használták, mint fűszernövény. A zsidók egyik nagy kedvence az ecetes torma, ahonnan későbbiekben a 12. században már az egész Európát elérte. A 16. századra Angliát is elérte, ahol kötelező köretként kínálták a marhahús és az osztriga mellé. Az angol kalandnak köszönhetően meghódította egész Amerikát, ahol 19. század elejétől már termesztették is. 1869-ben John Henry Heinz nevű asszony elkészítette az első üveges tormakrémet, melyre igen nagy igény volt, hiszen a torma pucolása és reszelése igen kellemetlen művelet. A tormából felszabaduló erő viszonylag gyorsan elillan ezért ecettel szokás tartósítani. A jól ismert ecetes tormán kívül sok más módon is elkészíthetjük. Kifejezetten ajánlott húsok, kolbászok, saláták és tojásból készült reggelik mellé.