A világszerte legismertebb sorozatok minden bizonnyal Amerikában készültek. Számos nagysikerű, és szinte már rongyosra nézett sorozat látta meg itt a napvilágot. Olyanok is akadnak, amelyek több, mint egy évtizedet is megéltek. Lássunk hát néhányat a teljesség igénye nélkül azok a ma is futó sorozatok közül, amelyek már átlépték a tízest!
[wp_ad_camp_1]
2005-ben rajtolt az abc csatornáján A Grace klinika (Grey’s Anatomy), amely Magyarországon is igen sikeres sorozatnak nevezhető. A ma már 14. évadját indított sorozat fő színtere a Grey-Sloan Emlékkórház, amelyben ettől függetlenül nemcsak gyógyítások szemtanúi lehetünk, hanem a főszereplők magánéletébe és bepillantást nyerhetünk. A sorozat már sok színészt látott jönni-menni, de a sikere továbbra is töretlen. Ugyancsak 2005-ben debütált a teljesen más műfajban működő Odaát (Supernatural), amelynek jelenleg a 13. évada fut. A történet egy testvérpárról szól, akik arra tették fel az életüket, hogy megvédik az emberiséget a természetfeletti teremtményektől.
A CW-n futó sorozat minden évadjában más alapkonfliktust hoz, azonban kérdés, hogy erre még hány évadon át lesznek képesek. Az előző kettő sorozatnál csak két évvel később, 2007-ben indult útjára az Agymenők (The Big Bang Theory), amelyről kezdetben még senki sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz. A jelenleg 11. évadnál tartó nagysikerű sitcom középpontjában tudósok állnak, akik valahogy mindig viccesebbnél viccesebb helyzetekbe kerülnek. A CBS sorozatában a humor tárgyát gyakorta adja a szerelemi életükben elkövetett ballépések sorozata, vagy az egyik főszereplő, Sheldon Cooper – egyébként briliáns elme – szociális elmaradottsága.
Ezek a sorozatok minden bizonnyal megérdemlik a figyelmet, a készítői pedig a tiszteletet, hiszen bár több példa is akad az egy évtizednél hosszabb képernyőn levésre, összességében még sincs belőle olyan sok. Az a sorozat, amely ilyen hosszú időt megér, kell, hogy tudjon valamit!