Az igazi állatbarát nem elégszik meg csak egy kutyussal vagy egy cicával. Akkor érzi igazán jól magát, ha mindkét állat jelen van a lakásban vagy a portán. Szükség is van mindkettőre hisz egyformán szeretnivaló kis állatok, akik igyekeznek gazdájuk kedvében járni.
[wp_ad_camp_1]
A kutya hasznos mivel elriassza a betörőket, a macska pedig kifogja a ház körüli egereket, rágcsálókat. Aki úgy érzi, hogy mindkét állatot szeretné tartani otthonában, akkor már kiskoruk óta, egy időben kell családtagokká fogadni. Nagyon nehéz ugyanis a másik elfogadása abban az esetben, ha az egyik már egy idősebb állat. Az uralkodó ösztön és az a tudat az állatban, hogy ő volt ott legelőbb nem nagyon hagyja kibontakozni a másik félt. Hasonlóan a féltékenységi jelenethez, senkit és semmit nem akar megosztani a másik négylábúval. Talán nem véletlen az a mondás, hogy olyan a viszonyuk, mint a kutyának és a macskának. Szinte mindig úgy tudjuk elképzelni, hogy folyton civakodnak és marakodnak egymással.

Kutya-macska barátság
Vannak azonban olyan családok, ahol a szinte rácsodálkozunk egy vendégség alkalmával, hogy a cica oda bújik a kutyushoz, aki szemmel láthatóan örül barátjának. Nem hiszünk a szemünknek, hisz ilyet még nem nagyon láttunk. Pedig létezik és nem is annyira lehetetlen. Minden csak azon múlik, hogy az okos, türelmes és jóra való gazdi hogyan neveli őket és mit enged meg úgy az egyiknek, mint a másiknak. A legfontosabb ebben a helyzetben, hogy a gazdának egyformán kell szeretnie a kutyáját és a macskáját is. Egy pillanatra sem szabad éreztetni valamelyikkel is, hogy ő többet ér a gazdi szemében, mint a másik. Az állat ezt rögtön megérzi és máris ellenséges lesz barátjával. A kutya mindig agresszívabb, mint a macska ezért legtöbbet őt kell fenyíteni és nevelni arra, hogy elfogadja a hozzá közeledő, doromboló cicust. Mindkét állatnak időt kell adni, de közben szigorú felügyelet alatt tartani őket.