A sokrétű orvosi székfű

Kisgyermekkorunk óta azt halljuk a nagyanyáinktól, hogy, ha bepirosodik a torkunk, akkor igyunk sok-sok meleg székfű teát, az majd helyreteszi a dolgokat odabenn. Gyerekként bizonyára hajlamosak voltunk legyinteni a nagyi okos szavaira és inkább bevettük az ilyenkor szokásos gyógyszereket, azonban az igazság az, hogy ezt bizony rosszul tettük.

[wp_ad_camp_1]

A kamillának valóban jótékony hatásai vannak a torkunkra és segítségével sokkal hamarabb kilábalhatunk a kellemetlen tünetekkel járó megfázásból. Ez a növény elsősorban gyulladáscsökkentő hatással bír a benne lévő illóolajoknak köszönhetően, ezért is tudja eltüntetni a torokpírt hatékonyan. Az orvosi székfűnek egyébként számos gyógyhatása van, külsőleg és belsőleg egyaránt sokoldalúan alkalmazható. Ha valaki begyűjtött valamilyen vírusos fertőzést, annak ez a teafőzet több módon is segíthet: a kamilla teát ilyenkor ugyanis nemcsak inni érdemes, gőzölésre is használható, ennek hatására ugyanis nagymértékben csökkenhet a köhögés, valamint a légúti fertőzések széles skáláját lehet ezzel a módszerrel orvosolni. A kamilla különben kitűnő, erősítő hatással van az immunrendszerre is.

Orvosi székfű

Orvosi székfű

Az orvosi székfűvel továbbá gargarizálhatunk is torokgyulladás esetén, ha viszont valakinek fogínygyulladása van, aftája vagy szájsebe, az nyugodtan öblögetheti is a száját kamilla főzettel. Érdemes ezután a tea után nyúlni, ha azt tapasztaljuk, hogy rendetlenkedik a gyomrunk, ugyanis csodákat művelhet a gyomorpanaszokkal, valamint a hányingerrel küszködőknek. Külsőleg alkalmazva a kamilla igazi csodaszer lehet azok számára, akiknek kifejezetten pattanásos a bőrük, de remek megoldás egyéb bőrbetegségek, körömgyulladás vagy fáradt szemek esetén is. Az orvosi székfű szinte bárhol megtalálható, ráadásul kifejezetten jutányos áron beszerezhető nagy mennyiségben, különösen ahhoz képest, hogy milyen sok mindenre lehet használni.