A szív és érrendszeri betegségek kiemelkedő halálozási okok napjainkban, éppen ezért nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy mit tehetünk egészségünk minél hosszabb távú megóvásának érdekében.
A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a genetika mellett – amellyel sajnos nem tudunk túl sok mindent kezdeni – két dolognak van hatalmas jelentősége. Az egyik a rendszeres mozgás, amely a mai rohanó világban sokszor a háttérbe szorul, s mivel nem élvez prioritást, bizony sokaknál teljes mértékben el is marad a mindennapokból. Némi elszántság és akaraterő segítségével azonban változtathatunk ezen és az életmódunkon, hisz heti két-három alkalom – alkalmanként akár csak egy óra intenzív edzés – bőven elegendő, és valljuk be, ez nem egy teljesíthetetlen dolog. A testmozgás mellett azonban legalább ekkora, ha nem nagyobb jelentősége van a táplálkozásnak.
Míg ugyanis azzal már régóta tisztában vagyunk, hogy a könnyen emészthető, alacsony kalóriatartalmú ételek, – mint amilyen a teljes kiőrlésű gabona, a sovány húsok, vagy a zöldségek és a gyümölcsök – egészségesek, addig arról már kevésbé akarunk tudomást venni, hogy vannak olyan élelmiszerek és élelmiszer csoportok, melyek rendszeres fogyasztása nagyban növeli a szívproblémák kialakulását. Ilyenek például a klasszikus értelemben vett gyorsételek, melyek ugyan rendkívül kényelmesek és csomó időt meg tudunk velük spórolni, ám tápanyag összetételük, a bennük található egészségtelen zsírok, ízfokozók, adalékanyagok és a rengeteg cukor bizony rossz hatással van a szervezetünkre. Ugyancsak csínján érdemes bánni a manapság oly divatos energiaitalok fogyasztásával is, nem csak a koffein és a taurin miatt, hanem azért is, mert ezek az italok rendszerint rengeteg cukrot is tartalmaznak. Régi intelem – ám ezzel együtt nagyon is aktuális -, hogy óvakodjunk a túlzott só beviteltől, hisz az vérnyomás problémákat okozhat.