A téli időszak minden kerékpáros számára várakozással teli időszak, hiszen alig várjuk, hogy beköszöntsön a tavasz és végre nyeregbe pattanhassunk. A téli időszak is alkalmas tekerésre, ha megfelelő módon óvjuk az ízületeinket, de a legritkább esetben vállalunk be valódi kerékpár túrát.
[wp_ad_camp_1]
A tavasz közeledtével számos lehetőségünk adódik, de az igazi kalandot a természetben töltött idő és a tekerés jelenti. Ha valóban szép helyen szeretnénk hódolni a szenvedélyünknek, nincs más lehetőségünk, mint kiutazni valamely szép helyre, ahol megfelelő terepviszonyokat is találhatunk. Az utóbbi néhány évben egyre népszerűbbé váltak a szomszédos országok neves terepei; ezeken a tájakon már nagyobb emelkedőket és lejtőket is találhatunk. Az útvonal tervezése roppant nagy odafigyelést igényel, ha esetleg úgy döntünk, közúton is szeretnénk karikázni. Az esetben fontoljuk meg, melyik szakaszon tesszük; mindenképpen olyan útszakaszokra essen a választás, ahol kifejezetten gyér a forgalom. Akármelyik országban szervezzük meg a saját túránkat, mindenképpen ajánlott a bukósisak és a láthatósági mellény viselése. Ezek használata nem minden szomszédos ország esetében kötelező, de ennek ellenére erősen javasolt.

Biciklitúra
Ha kicsit távolabbi helyszínt választunk, valamilyen módon el kell jutnunk oda, illetve magunkkal kell vinnünk a kerékpárjainkat. Ez utóbbinak a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja, ha gépkocsira szerelhető biciklitartót használunk. Ezek kaphatók tetőre-, hátsó bakra és hátsó ajtóra szerelhető kivitelben is. A biciklitartóknak köszönhetően bármikor útra kelhetünk. Ha nem szeretnénk megvásárolni a teljes felszerelést, lehetőségünk van bérlésre is; ez esetben még a felszerelés tisztításával és felszerelésével sem kell törődnünk, hiszen a legtöbb szolgáltató ezt elvégzi helyettünk.