Informatika érettségi feladatok – A jó jegy nem elérhetetlen álom!

Ha már megfogalmazódott az elképzelés, hogy informatikából szeretnél emelt szinten érettségizni, akkor pár dologgal nem árt tisztában lenni. Ezáltal sokkal könnyebb lesz alaposan felkészülni és nagyobb eséllyel fogsz jó jegyet szerezni.

Informatika érettségi feladatok egyáltalán nem könnyűek, így nagyon sok gyakorlásra és tanulásra van szükség, ezenkívül programozni is kell. Egyesek szerint nem olyan vészesek a programozási feladatok, míg mások vért izzadnak vele. Ez attól is függ, hogy úgy mondd kinek mennyire áll rá az agya, de természetesen az is rengeteget számít, hogy ki mennyi időt szán a felkészülésre, az iskolai tanórákon kívül is szán-e időt a tanulásra. A feladatok nem sablonosak, így abban nem szabad reménykedni, hogy rutinból meg lehet majd csinálni őket. A feladatsor összeállítói nagyon kreatívan alkotják meg a feladatokat, melyek gyakran becsapósak. Így, aki jó programozásban, az sem bízhatja el magát. Ráadásul az informatika érettségin az idő sem az ember barátja. Emelt szinten négy óra áll rendelkezésre, azonban nem szabad megkönnyebbülten hátra dőlni, mivel ez az idő bár hosszúnak tűnhet, egyáltalán nem az.

Annak érdekében, hogy ne a programozás részen csúsz el és minden feladatot meg tudj oldani, fontos, hogy ne csak az iskolai oktatásban bízz, hanem vedd elő a tanulnivalót és minél többet gyakorolj. Ha nem tudod hogyan tudnád a programozást gyakorolni, akkor ajánljuk figyelmedbe a Programozz te is mesterfokon! című két kötetes munkafüzetet, mely számos kreatív példán keresztül segít elsajátítani az alapokat és eligazodni a programozás útvesztőiben. A kreatív példáknak köszönhetően bőven lesz lehetőséged gyakorolni a feladatmegoldást. Bővebb információkért azt javasoljuk, hogy látogass el a programozz-mesterfokon.hu weboldalra és tájékozódj!