Új csillag született Mészáros János Elek személyében

Szombat este véget ért a Csillag születik 2012-es, negyedik szériája. A nagyszabású tehetségkutató műsor fináléja kiváló hangulatban, nagyszerű produkciókat felvonultatva zajlott. A három döntős versenyző, Szirota Jennifer, Mészáros János Elek, valamint a „hétfejű sárkány”, a Quantum XXL csapata mellett színpadra léptek egy közös nóta erejéig a CSISZ döntősei a Vastag testvérek slágerével, az Őrizd az álmod című számmal.

Ezt követően a 9 korábban kiesett versenyző adott elő együtt egy dalt, az LGT-től az Arra születtünk című slágert. A műsor során sztárvendégként fellépett Kocsis Tibor és Janicsák Veca, valamint Geszti Péter és a Gringo Sztár is hatalmas hangulatot csinált a stúdióban.

A döntősök először szóló műsorszámokkal álltak a zsűri és a nézők elé. Ezt követően, az egyéni produkciókat a duettek követték, ami a Quantum XXL esetében kicsit rendhagyónak mondható. Mészáros János Elek Tabáni István oldalán énekelt, Szirota Jennifer duett-partnere a Belmondo zenekar frontembere, Czutor Zoltán volt, míg a Quantumos fiúk az angol tehetségkutatót, a Britain’s Got Talent-et is megjárt Face Team kosárlabda akrobatáival robbantottak.

Mészáros János Elek - Csillag születik nyertes

Mészáros János Elek - Csillag születik nyertes

A zsűri a finálé során is pontozta a produkciókat, azonban Mészáros János Elek, Szirota Jennifer és a Quantum XXL sorsa már csak a nézők, rajongók kezében volt. A szavazás lezárását követően Lilu és Ördög Nóra fokozta a feszültséget mind a döntősök, mind a zsűri és a nézők számára, majd végül kihirdették, hogy 2012-ben a Csillag születik győztese a nézők szavazatai alapján Mészáros János Elek lett. A boldog és meghatódott győztes egy csodálatos nyeremény autót, egy két személyes luxusnyaralást, valamint egy éven keresztül havi egy millió forintot vehet át a tehetségkutató jóvoltából.