Köztudott tény, hogy a cserepes növények gondozása sokkal nehezebb feladat, mint a kertben találhatóké. A mini rózsa általában 25-30 cm-re nő meg, szüksége van a rendszeres öntözésre, valamint a tápanyag-pótlásra. A rózsa meghálálja a sok gondozást, törődést, hiszen virágzásának köszönhetően a lakás szebb és barátságosabb lehet.
[wp_ad_camp_1]
A cserepes rózsa gondozása során a legfontosabb teendő a növény visszametszése. Az elnyílt virágokat, valamint a szárakat le kell vágni, azért, hogy a növény újabb virágokat hozhasson. Nyáron a nagy hőség miatt naponta két alkalommal is meg lehet öntözni a rózsát, de hetente egyszer szükséges, hogy tápoldatos vizet használjon. Az öntözésre nagy figyelmet kell szentelni, hiszen kiszáradás és a túlöntözés is kárt tehet a növénybe. Ha a mini rózsáját tökéletesen szeretné gondozni, akkor mindenképp szerezzen be tőzeg-alapú földet, kavicsos tálcát, valamint szükséges lesz fényforrásra is. A rózsa megvásárlása után az első lépésként a növényt át kell ültetni tőzegföldet tartalmazó cserépbe.

Cserepes rózsa
A növény bimbózása, virágzása során oda kell figyelni arra, hogy a föld folyamatosan nedves legyen, azonban semmiképp se álljon a cserép alatt víz, mivel ez a rózsa gyökerének káros. Ha a bimbózás befejeződött, akkor hagyhatja, hogy a föld kiszáradjon. A kavicsos tálcának köszönhetően a víz nem jut a gyökerekhez, csupán elpárolog. Ha a lakás levegője száraz, akkor ajánlott a mini rózsa közelébe elhelyezni egy párásító készüléket, hiszen így a növénynek biztosíthatjuk a kedvező környezetet. A rózsa kedveli a napfényt, ezért érdemes olyan helyen tartani, ahol órákon keresztül napsugárzás éri. A kártevők miatt a növény leveleit, szárait hetente kétszer vízzel vagy rovarirtó szerrel le kell öblíteni.