A kanyaró egy olyan fertőző betegség, amelynek a legfőbb tünetei a magas láz, hurutos köhögés, valamint a bőr felületén megjelenő kiütések. Elmondható, hogy szinte minden ember 5-10 éves korában átesik a kanyaró nevezetű betegségen. A betegség körülbelül 9-11 napon keresztül lappang az ember szervezetében.
[wp_ad_camp_1]
A kanyaró betegség lappangási időszakának második felében jelenik meg az étvágytalanság, levertség, fejfájás, hőemelkedés, köhögés, de vannak olyan esetek, ahol hasmenés, hányás is jelentkezik. Az ezután következő 4-5 napon keresztül a hurutos köhögés felerősödik, a beteg gyermek minden esetben kerüli a fényt. A bőr felületén megjelenő apró, kissé duzzadt vörös színű bőrjelenségek csupán a 14. napon kezdenek megjelenni. Legelőször a fül mögött és a halántékon figyelhetőek meg, de 2-3 nap alatt ellepik a test egész felszínét. 4-5 nap múlva a vörös színű bőrelváltozás barnás árnyalatot vesz fel, és lassan kezd eltűnni. A betegség folyamán a láz végig magas, azonban a betegséggel egyidejűleg megszűnik. A kanyaró nevű betegségben szenvedő embereknek láz és köhögés elleni gyógyszereket kell szedniük, illetve rengeteg folyadékot kell fogyasszanak.

Kanyaró
Országunkban a kanyaró elleni védőoltást a kötelező oltások közé sorolják, ezért a 15. hónapot betöltött gyerekek már megkapják a védő injekciót. De az védőoltást megismételik a gyerek 11. életévében is, és bárkinek bármikor lehetősége van igényelni a kanyaró elleni védőoltást. Az oltás nem adható be lázas, fertőző betegség esetén, a kanyaró lappangási időszakában, legyengült immunrendszer esetén, valamint terhesség során. Fontos, hogy a betegség tüneteinek megjelenése után a gyermeket szakorvos vizsgálja meg, hogy tanácsokat tudjon adni a betegség kezelésével kapcsolatban.