Talán nincs még egy olyan használati tárgy, amely esetében az emberek annyira elnézőek lennének a felmerülő költségekkel szemben, mint a saját gépjárműnél.

Rengetegen hajlamosak ugyanis azon egyszerű módszer szerint számolni, hogy van x millió forintom autót venni, így akkor veszek x millió forintért autót, aztán majd tankolom, de hát az nem jelenthet gondot. Akik az első kocsijukat tervezik venni, nagyon gyakran beleesnek ebbe a hibába, arról nem is beszélve, hogy sokan alapból jóval drágább típust vesznek, mint amit a pénztárcájuk hosszútávon megengedne. Némi utánajárással és tervezéssel azonban kiküszöbölhető, hogy az álomszerű vásárlásból a végén ne legyen rémálomszerű eladás.

Egy autó esetében mindig vannak várható (azaz tervezett) és nem várható költségek. Az előbbiek közé tartozik például a kötelező biztosítás, a súlyadó, illetve vásárláskor az átírással járó adminisztrációs költségek, vagy külföldről behozott gépjármű esetén a regisztrációs adó. Ez utóbbiakat szerencsére elég egyszer kifizetni, de érdemes beleszámolni a vételárba, hiszen nem aprópénzről beszélünk. Ugyancsak jegyezzük fel állandó költségként az éves olaj és szűrőcseréket, valamint a kopóalkatrészek időnkénti cseréjét is (fékek, szűrők, ablaktörlők). Ha mindent lelkiismeretesen össze számolunk, akkor jól látszik, hogy autónknak akkor is van költsége, ha egy métert sem teszünk meg vele. Azonban itt még nincs vége a mateknak, hisz minden, ami el tud romlani, az idővel el is romlik, nem lesz ez másképp a saját kocsin esetében sem, ezek az előre nem látható kiadások, melyek igen változatosak lehetnek. A legapróbb, pár ezer forintos hibától kezdve az akár millió közeli motorfelújításig bármikor bármivel meglephet minket szeretett négykerekűnk, épp ezért rendkívül bölcs dolog úgy autót venni, hogy végül maradjon tartalékban legalább pár százezer forint a hirtelen szervizekre.