Ezeket a hibákat semmiképp se kövesd el az első randevún

Az első randi mindig egy roppant különleges alkalom, amire még akkor is izgatottan készülünk, ha már tapasztalt vén rókák vagyunk, a hátunk mögött megannyi kapcsolattal. Persze némi gyakorlatra azért idővel mindenképpen szert teszünk, de ennek ellenére is vannak olyan banális hibák, amikre nem árt odafigyelni.

Hiszen az első találka végkimenetele döntő befolyással bírhat a kapcsolat alakulására és az első benyomás szerepét sosem szabad alábecsülni. Ezért aztán kezdjük is rögtön a legelején, azaz a pontossággal, amiről nem véletlenül mondják, hogy hatalmas erény. Érkezzünk tehát a megbeszélt időpontra, illetve ha igazán be akarunk vágódni, akkor legalább öt perccel előtte már legyünk a helyszínen. Innen ugorjunk is egyet, egész a lezárásig: ha a találka valamilyen fizetős helyen volt – és hát általában ez a helyzet -, akkor a férfi fizet, a nő pedig egyetlen alkalommal udvariasan tiltakozik ez ellen. Ez a jól bevált szokás, ne is próbáljunk meg ezen újítani, mert annak csak kínos helyzet lesz az eredménye. Az első és az utolsó pillanat tehát teljesen egyértelmű, ám hogy a kettő között mi történik, nos, talán az a leglényegesebb.

Félreértés ne essék, egyáltalán nem kell túlaggódni a dolgot, sőt. A felszabadultság általában sokkal inkább eredményre vezet, ez azonban ne jelentse azt, hogy teljes mértékben elengedjük a gyeplőt. Étkezzünk – és legfőképp: italozzunk – kulturáltan, ne essünk túlzásokba és egy pillanatra se felejtsük el, hogy elsősorban nem azért vagyunk ott, mert éhesek, vagy szomjasak voltunk. Koncentráljunk teljes figyelemmel a másik félre, ügyeljünk rá, hogy a társalgás egyenrangú legyen. Ne hagyjuk, hogy mindig csak a partnerünk kérdezzen, mutassunk mi is érdeklődést. Hagyjuk a dicsekvést, és főképp ne hozzuk szóba a régi kapcsolatainkat, még csak említés szintjén se. Érezzük jól magunkat, örüljünk, ha megvan a közös hullámhossz, ám azért ezzel is csak óvatosan, mert ha átesünk a ló túloldalára, azzal könnyen elriaszthatjuk a másikat.