Így akadályozzuk meg, hogy a macska a bútorokat kaparja

A macskatartás megannyi örömteli pillanatot tartogat, ám a bútorok villámgyors amortizálódása aligha tartozik ezek közé. Márpedig szinte minden gazdi szembesül ezzel a problémával, ráadásul inkább előbb, mint utóbb. A macskák ugyanis természetüknél fogva szeretnek kaparászni, ami ellen a végleges megoldást kizárólag a karomeltávolító beavatkozás jelenti, ám ez nem csak törvénytelen, de óriási kockázatokkal is jár.

Szerencsére léteznek olyan trükkök, amiket bevetve igen hatékonyan felléphetünk a bútoraink szétcincálása ellen, mindössze kitartónak és következetesnek kell lennünk. Feltétlenül tartsuk szem előtt, hogy a karmok élesítése elkerülhetetlen, ráadásul a mozdulatsornak ezen felül is van funkciója, tudniillik a cicák így jelölik ki a területüket, a tappancsukkal hagyva szagmintát. A problémát épp ezért két irányból kell megközelítenünk egyszerre. Egyrészt tudatosítani kell az állatban, hogy a bútorok tabunak számítanak, ám emellett legalább ilyen fontos az is, hogy megfelelő alternatívát kínáljunk négylábú barátunknak.

Az elrettentés történhet riasztó aeroszol, vagy illóolajok alkalmazásával – az eukaliptusz például remek választás -, de a kétoldalú ragasztó is hatásos. A macskák ugyanis nem szeretik a ragadós felületet, így az első próbálkozást követően valószínűleg sosem közelítik meg újra a kanapé sarkát. Igen ám, de valahol csak élezni kell a karmaikat, így aztán muszáj lesz beszereznünk egy kaparófát. Ezt ma már ezerféle formában és méretben árulják, így aztán biztosan megtaláljuk majd a nekünk tetsző darabot. Eleinte némi macskagyökérrel még vonzóbbá tehetjük a felületet a cirmosnak, de enélkül is rövid idő alatt átszoktatható, főleg, ha odafigyelünk. Emellett természetesen fontos a karmok időszakos vágása is, ám ezt nagyon óvatosan végezzük, vagy ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor bízzuk kozmetikusra, vagy állatorvosra.