Jó a túlzásba vitt tisztaság?

Van az a vicc, hogy az anyuka, amikor az első gyereke elejti a cumit, akkor felveszi, fertőtleníti, majd úgy adja vissza, a másodiknál csak lemossa folyó víz alatt, a harmadiknál pedig megtörli, vagy még azt sem.

Azt pedig már régóta tudjuk, hogy a viccek fele nagyjából tényleg igaz, ez esetben sincs ez másképp. Míg az első gyerkőc esetében kínosan ügyelünk a tisztaságra és higiéniára, a későbbiekben ez bizony háttérbe szorul. Egyrészt azért, mert nem nagyon jut időnk minden cumi leesés után egy komplett kifőzésre, másrészt pedig azért, mert szép lassan rájövünk, hogy ahogy nagyjából semmiben, úgy a tisztaságban sem szabad túlzásokba esni. De valójában mivel is teszünk jót gyermekünknek, vagy épp saját magunknak? Hisz a régi időkben sem volt jellemző, hogy mindent fertőtlenítettek, vagy, hogy hatalmas erőkkel megpróbálták volna távol tartani magukat az emberek a különféle kórokozóktól.

Ez irányban rengeteg vizsgálat zajlott az elmúlt években, évtizedekben. S noha laikusként azt gondoljuk – legalábbis sokan így vélekednek -, hogy a tisztaság fél egészség és a higiéniától még senkinek semmi baja nem történt, az eredmények merőben mást mutatnak. A helyzet az, hogy ha túlzásba visszük a különböző baktériumoktól és kórokozóktól, mikrobáktól való félelmet, annak már gyermekkorban is jelentkezhetnek a káros hatásai. Ugyanis minél kevesebb feladata van az immunrendszernek – azaz minél ritkábban találkozik olyan mikroorganizmusokkal, amelyek ellen aktívan fel kell lépnie -, annál nagyobb az esélye, hogy a későbbiekben, amikor erre szükség lenne, nem lesz meg a megfelelő edzettsége. Emiatt a vizsgált felnőttek körében – akiknél kínosan ügyeltek gyerekkorukban a tisztaságra – sokkal magasabb volt a gyulladásos betegségek kialakulásának a kockázata. Ez felnőttkorban komoly egészségügyi problémákat jelenthet, megterhelő többek közt a szívre és a keringési rendszerre nézve is. Ugyancsak nagy szerepe van a túlzott higiéniának a különböző allergiák kialakulásában. A különböző antibiotikumok, valamit a túlzásba vitt takarítás és tisztaság ugyanis kitűnő környezetet teremt a különböző allergéneknek, melyek nagy mennyiségben már gyermekkorban allergiát okozhatnak. Érdemes tehát egy egészséges középutat választanunk és az alap tisztaságra és higiéniára figyelni, ám hagyni, hogy szervezetünk – és a gyermekeké is – meg edződjön.