Kövirózsa legjobb tulajdonságai

A kövirózsa az a növény, melyet a népi gyógyászatban már nagyon rég óta használnak. Több néven is megtalálható, de ez a legismertebb megnevezése. A kövirózsa remek túlélő és alkalmazkodó, így szinte bárhol megterem.

[wp_ad_camp_1]

A növényhez több hiedelem is fűződik, az egyik ilyen, hogy a IX. században Nagy Károly utasítására minden háztetőre kövirózsát ültettek, mivel azt tartották, hogy az megvédi az ott lakókat a villámlástól és a boszorkányságtól. A kövirózsát a varjúhájfélék csoportjába soroljuk, mivel örökzöld növény, melynek főként a leveleit hasznosítjuk a gyógyászati céloknál. Ez a növény a legtöbb sziklakertben megtalálható, illetve fellelhető még napos helyeken, sziklákon és tetőkön is gyakran előfordul. Több fajtáját is megkülönböztettünk, melyek főként a leveleinek a színében tér el. Ennek a növénynek a leveleiben nagy mennyiségben megtalálható szénhidrát, citromsav, almasav, malonsav és különféle aminosavak is. Ráadásul megtalálható még benne kvercetint, kempferolt, flavon glikozidokat és cserzőanyagokat is.

Kövirózsa

Kövirózsa

Illetve a kövirózsa jelentős mennyiségben tartalmazz még C-vitamint és még a nyálka tartalma is jelentős. Számos gyógyhatással bír a szervezetünkre, mint pl. baktérium és vírusölő hatással bír. Illetve jótékonyan hat a szájüregi fertőzések, rovar és csaláncsípések, vágott sebek, égési sérülések kezelésére. Továbbá alkalmazható még ajakherpesz és futószemölcs leszárítása esetén is. Ám mégis a legjelentősebb gyógyhatását a középfülgyulladással járó fülfájás esetén fejti ki. Nincs más teendőnk, mint a fülbe csepegtetni és rövid időn belül megtapasztalhatjuk a javulást. Továbbá nagyon hatékonyan jár el még napégés esetén, melynél csak annyi a teendőnk, hogy keverjük el a kipréselt virág levét egy evőkanál olajjal, vagy még jobb ha aloe verával.