Mi van a mosoly mögött?

Bizonyára mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki folyton lehangoltnak tűnik, örökösen morog, elégedetlenkedik és nem győzi hangsúlyozni, mennyire nem ragaszkodik az élethez. Az ilyen magatartás hátterében gyakran komolyabb mentális betegségek is meghúzódhatnak, mint például a krónikus depresszió vagy akár a generalizált szorongásos zavar.

Rossz napjai persze mindenkinek lehetnek, viszont abban az esetben, ha ez az állapot állandósult, igenis érdemes odafigyelnünk az illetőre és lehetőleg próbáljuk meg egy szakemberhez irányítani. Van, akinek az arcára is kiülnek az érzelmei, így nem nehéz észrevenni, ha gondjaik vannak. Azonban nem mindenki vállalja ilyen nyíltan az érzéseit és belső konfliktusait, hiszen nem csak morózus embereket ismerünk, vannak olyanok, akiknek az arcáról szinte letörölhetetlen a mosoly. Nyilván, egyesek alapból optimisták és vidámak, azonban, ha valaki azonban mindig minden körülmények között boldognak tűnik, az is gyanúra adhat okot. Nem arra gondolunk, hogy valamilyen kábítószert vagy boldog pirulákat szed, netán titokban alkoholt fogyaszt napi szinten – bár némi esély éppenséggel erre is van –, hanem arra, hogy az illető személy széles mosollyal próbálja palástolni a valódi érzelmeit, amelyek lehet, hogy távolról sem annyira pozitívak, mint ahogyan azt mi elképzeljük.

Mosoly

Mosoly

Ezek az emberek sokszor fennhangon hirdetik, mennyire örömteli az életük, az ő közösségi adatlapjukon találjuk a legtöbb pozitív gondolkodásra buzdító idézetet, valamint az összes róla készült képről szinte sugárzik az életöröm. Az ilyen emberekhez bátran fordulhatnak tanácsért vagy együttérzésért a barátok és ismerősök, ők ugyanis mindenkit szívesen meghallgatnak, a beszélgetés végén pedig igyekeznek lelket önteni azokba, akik búslakodnak. Amikor azonban nekik van problémájuk, nem tudják kihez forduljanak. Az ilyen személyek kötelességüknek érzik, hogy mindig erősnek látszanak, azonban az örökös színjáték hosszútávon nagyon kimeríti őket. Figyeljünk tehát oda arra az empatikus jó ismerősünkre is, aki mindig vidámnak tűnik és mindenkinek segíteni próbál, mert sokszor nekik van a legnagyobb szükségük segítségre!