Mindnyájunk ismertségi körében van legalább egy olyan ember, aki soha nem ér oda egyetlen összejövetelre sem, függetlenül attól, hogy családi rendezvényről, vagy épp szülői értekezletről van-e szó.

Nem ér rá, hiszen minden szabadidejét a munkájával tölti, a gyerekei gyakorlatilag nem találkoznak vele, s bár kiemelkedően jól keres, nem tudja élvezni a munkája gyümölcsét, hisz éjt nappallá téve dolgozik. Ha esetleg nem is egy ismerősünkre, hanem saját magunkra ismertünk ebből a pár mondatból, akkor bizony érdemes számításba vennünk, hogy lehetséges, hogy munkamániások vagyunk. Noha manapság ez a kifejezés már egyáltalán nem cseng negatívan, jó ha tudjuk, hogy ez egy egészségtelen állapot és minél előbb teszünk ellene, annál jobb. A munkamánia ugyanis gyakorlatilag egy kórkép, egy öngerjesztő folyamat, ami mentálisan és fizikailag is rendkívül megterhelő. Ilyenkor ugyanis az ember nem azért dolgozik ennyit, hogy feljebb jusson a ranglétrán, vagy elérjen egy bizonyos – anyagi – célt, azt ugyanis inkább szorgalomként definiálhatnánk.

A munkamániás görcsösen ragaszkodik a munkához, szinte minden ébren töltött pillanata a körül forog. Ami pedig a legnagyobb probléma – és egyben a legfontosabb tünet is -, az az, hogy egyáltalán nem leli örömét ebben. Nem ünnepli az esetleges sikereket, ellenben a megoldandó  problémák folyamatosan nyomasztják. Ez a lelki nyomás és túlhajszoltság pedig egy idő után fizikai tünetekben is megnyilvánul. Magas vérnyomás, gyomorbántalmak, szív- és érrendszeri panaszok jelentkezhetnek, és súlyosbodhatnak. Ha ezeket a tüneteket vesszük észre magunkon, akkor mindenféleképpen kérjük szakember segítségét, egyrészt a fizikai problémáink megoldásához – első lépésként kivizsgálások formájában -, másrészt pedig pszichológus, vagy pszichiáter igénybevételével úrrá kell lenni a munkamánián, hisz az hosszú távon nagyon nagy gondokat okozhat, és egyedül sokszor nehéz kitörni az ördögi körből.