Aki Rómába utazik, minden bizonnyal nem fogja kihagyni a Colosseumot. Nem is szabad, hiszen óriási élmény ott sétálgatni, ahol egykor gladiátorok harcoltak és császárok ültek.
[wp_ad_camp_1]
A Colosseum Róma egyik szimbóluma, a római építészet egyik legkomolyabb alkotása, 48, 5 m magas, 156 m széles és 189 m hosszú. 2012 decemberében felújítási munkálatokat kezdtek el rajta, melyek várhatóan 2016-ban fognak befejeződni, így ha ezen időszakon belül látogatjuk, valószínűleg nagyobb felületen állványozás csúfítja majd az összképet. A földrengések, kőrablók és az idő megtette hatását, állapota sajnos igencsak leromlott. A turisták sem vigyáznak kellően, bár komoly biztonság intézkedések között lehet a Colosseumot végigjárni.

Colosseum
Ha már ott vagyunk figyeljünk a következő néhány dologra. A Colosseumnál hétköznap és hétvégén is hatalmas a sor. A jegyet érdemes előre megvenni és nyitás előtt (8:15) már a kapuban várakozni, különben fél nap megy el a várakozással. Jegyet online is lehet vásárolni, ha van Roma Pass vagy Roma Archeologia Card a birtokunkban. Érdemes ezek egyikét beszerezni. Sokkal kisebb a sor a Colosseum közelében lévő Via dei Forli Imperialin lévő tourinformban, ahol szintén kapni jegyet. A kombinált belépő ára, mely belépést bztosít a Forum Romanumra és a Palatinus múzeumba is, 12 euró, 18-24 év közöttiek számára 7,50 euró, 18 év alatt ingyenes. A Colosseum zárva tart a következő napokon: január 1., május 1., és december 25. Een kívül számos ünnepnap van, melyeken nincs nyitva, érdemes erről informálódni. A napközbeni nyitvatartás is változó, október és február között 8:30-16:30, február és március közepe között 17:00-ig van nyitva, március végétől augusztus végéig 19:15-kor zár, szeptemberben 19:00-kor, októberben 18:30-kor.