Egy normális családban a szülők hozzák meg a döntéseket, ők felelősek gyermekeikért és az ő kezükben van az irányítás. Ha viszont felcserélődnek a szerepek és a gyerek veszi át szülei feladatait, amik korához nem megfelelők, akkor azt parentifikációnak nevezzük.

[wp_ad_camp_1]

A parentifikáció több okból is létrejöhet. Csak, hogy néhányat említsünk, az egyik szülő hiánya, a szülők alkoholproblémái vagy az állandó veszekedések. Azonban az sem ritka, hogy a szülő felnőttként kezeli a gyereket és rázúdítja az összes problémáját. A gyermek így nem érzi magát biztonságban és tudatalatt úgy érzi, hogy neki kell átvennie a szülői szerepet és segíteni anyjának vagy apjának. A parentifikációnak két fajtája van, mégpedig az instrumentális és az emocionális. Az instrumentális parentifikáció az, amikor a szülők teendőit veszi át a gyerek, emocionális az, amikor a gyereknek érzelmi támaszt kell nyújtania a szülő számára.

A parentifikáció felnőttkorban is megmutatkozik. A parentifikált gyermek igazán gondoskodó felnőtté válik, nagyon fontos számára, hogy szerettei boldogok legyenek. Mások érzéseit jóval előbbre helyezi a sajátjainál. Mivel gyermekkorban nem tanulták meg az egészséges érzelmi kapcsolat kialakítását, ezért erre felnőttkorban sem képesek, vagy csak nagyon nehezen. Nagyon gyakori, hogy a parentifikált gyermek felnőttkorban társfüggő kapcsolatokba kerül vagy intimitási gondjai lesznek. Az ilyen körülmények közt felnőtt gyerekek gyakran küzdenek dühkitörésekkel, valamint könnyebb őket felbosszantani, mint másokat. Ennek oka, hogy tudatalatt haragszanak szüleikre, azonban ezt környezetükre zúdítják. A parentifikációt fel kell ismerni és pszichológus által lehet segíteni a parentifikált felnőttön.