Kevés pénzből, mi is megvalósíthatjuk álmaink kertjét, nincs szükségünk költséges kertépítőket fogadni, csak egy kis ügyesség és kreatív ötletek kellenek hozzá. A kertépítéshez szükséges szerszámokat, vegyük meg aprólékosan akkor, amikor olcsóbban hozzájuk juthatunk, például ősz végétől, a tavasz kezdetéig.
[wp_ad_camp_1]
Lássuk meg körülöttünk azokat a lehetőségeket, amik semmilyen pénzbe nem kerülnek. A lakhelyünk környékéről szerezzünk komposztot, vagy olyan évelő növényeket a közeli erdőkből, mint a borostyán. Kérdezősködjünk ismerőseink körében, cseréljünk virágokat, kérjünk hajtásokat, esetleg virághagymákat. Nézzünk körbe udvarunkban, és dolgozzunk azzal, amink már van. A kerti bútorok, a sütők, illetve egyéb dekorációként felhasználható tárgyakat, ne dobjuk azonnal ki, lehet, még fel tudjuk használni valamire. A növények vásárlásánál, válasszuk a kisebbeket, ne a nagy és kifejlett példányokat, mert azok sok pénzünkbe fognak kerülni. Bár a kisebbeknél az lehet a gond, hogy nem lesznek mutatósak, de megfelelő locsolással, hamar elérik a kívánt magasságot vagy szélességet.

Kert
Ha szeretjük a kerti bútorokat, ahol szívesen fogyasszuk a reggeli kávénkat, esetleg esténként kellemesen borozgathatunk barátainkkal, érdemes ezt is saját kezűleg elkészíteni, hisz már egy asztal, pár székkel, elég lényeges anyagi befektetést igényel, amihez a bútorüzletekben vagy multikban hozzájuthatunk. Persze ezeknél is találkozhatunk olcsóbb darabokkal, de azok nem biztos, hogy a kívánt hatást és kinézetet fogják hozni a kertünkbe. Érdemes lehet a bútor készítéséhez raklapot használni. Ez igényel talán a legkevesebb anyagi ráfordítást. Az interneten ehhez a munkához már rengeteg utasítást találhatunk, melyek pontról-pontra leírják, és képekben megmutatják a folyamatokat. Készíthetünk padot, széket, asztalt, nyugágyat, virágtartót, kerítést vagy akár faházat is.