Az öreg király és a poppy köntös

Egyszer volt, hol nem volt, Dontforget országban Noname királynak nagy volt a bánata, csupa siralom volt éjjele-nappala. Hideg lelte, rázta, fázott keze-lába, orra, füle, szája.
– Akármit csinálok, reszketek és fázom! A fele országom, meg a fele lányom, aki segít rajtam, attól nem sajnálom!

Száz kengyelfutó százegy felé szaladt, de a királyi főtanácsadó pedig a facén és a twitteren kérdezte, ki tud orvosságot a király bajára?
Ezer bölcs ezeregy tanácsot posztolt, de bizony egytől se melegedett föl a didergő király. Majd megvette szegényt az Isten hidege, összegémberedett még a feneke is bele.
– Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom: kérdezzétek meg az udvari bolondom!
De hiszen bölcsebb is volt az udvari bolond száz bölcsnél, nemhiába végig ésszel volt tele a csörgő sapkája.
– Hallod-e, te bolond – kérdezte tőle az udvari orvos -, mit csinálsz te ha fázol?
– Én bizony reszketek, komám – vont vállat a bolond.
– Bolondnak: reszketés – jegyezte be az udvari orvos a mindentudó könyvébe. – Hát akkor mit kell csinálni, mikor a király fázik?
– Begyújtani, befűteni, míg melege nem lesz!
– Királynak: fűtés – jegyezte tovább az udvari orvos s rögtön kiadta a parancsot az udvari fűtőnek -, akácfával hamar a kandallót tele, – urunk-királyunknak attól lesz melege!
Akkora volt a kandalló, hogy beillett volna kaszárnyának, olyan tűz lobogott benne, hogy meg lehetett volna nála sütni egy ökörcsordát: nem ért az semmit a didergő királynak.
– Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege, már a tököm is csak úgy reszket bele.
– Fölséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom – jelentette az udvari fűtő -, elfogyott az akácfa az utolsó forgácsig.
– Vágjátok ki kertemben a szőlőt, az aranyalmát termő fát, hányjatok a tűzre minden forgácsot! Vágjátok ki erdeim, szerte az országban, a fákat turbós szekéren ide hozzátok!
Kipp-kopp, csattogott a fejsze, ripp-ropp, recsegtek a tündérkert bokrai, fái, pitt-patt, pattogtak, durrogtak a gallyak a kandallóban, csitt-csatt: jajveszékelve csapkodta össze tenyerét a didergő király.
– Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege, jaj, már az ajkam is csak úgy kékül bele.
– Én szegény fejemnek irgalom, kegyelem: puszta lett a kertünk, akár a lyányom sunája – törülgette verejtékes homlokát a fűtő. Nincs már mibül fűteni.
– Minden háznak ha nád vagy fa a teteje, fa a kerítése, akkor ide vele!
Nekiestek a  a háztetőknek és a kerítéseknek.
Akkora volt a jajgatás, hogy a didergő király meg se hallotta, mikor kicsi lábak végigcsattogtak a palotája márványpadlóján. Csak arra ütötte föl a fejét, mikor a fülébe csilingelt valami muzsikáló hangocska:
– Ejnye, de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Pöttömke kislány volt, szeme kék mint a curaçao, a haja pedig zöld és lila. Szeme sírásra állt, nevetésre szája, kíváncsian fordult a király hozzája:
– Ácsi, kislány, ácsi! Mért lennék én rossz bácsi?
– Azért, mert leszedetted a házunk tetejét – pattogott a csöppség, majd el is mosolyodott -, ejnye, de jó meleg van nálatok!
Hát uramfia, ahogy a kislány odakuporodik a kandalló mellé, lekívánkozik ám a királyról a  bunda.

Hallottam ám, hogy fázol, Te király! Anyukám küldött neked jó meleg poppy köntöst ajándékba! Igaz, hogy mivel magának vette, ezért kicsit szexi, és a színe is piros, de a szegélye fehér! Próbáld fel, segítek rád adni!
– Húú a mindenit, ez a poppy köntös mennyei! Olyan puha, és micsoda illata van! Milyen kölnit használ anyukád? No, a legjobb lesz, ha azonnal indulok és személyesen köszönöm meg neki!
A kislány meg összeütötte a két kis tenyerét, ahogy a poppy köntöst meglátta a királyon, aki boldogan kiáltotta:
– Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak, juttatok belőle, aki fázik, annak! De hogy eztán senki se fázzon, mindenki kattintson a http://www.angisfehernemu.hu/poppy_kontos oldalra és vegyen poppy köntöst az Angi’s fehérnemű boltban!