Mennyi ideig bírja ki az ember víz nélkül?

A felnőtt emberi szervezetnek körülbelül 70-72 %-át víz alkotja. Egyértelmű tehát, hogy a víz élettani szerepe mennyire fontos. Míg élelem nélkül akár heteket is kibírhatunk, addig, ha a vizet is megvonjuk a szervezettől, úgy maximum 3-4 napig maradhatunk életben. Az éltető elem nélkülözhetetlen a szervezet normál működéséhez, hiszen segíti a tápanyagok felszívódását, az emésztést, a salakanyagok távozását, de a vérkeringés és a vérnyomás szabályozásában is fontos szerep jut neki.

Naponta legalább két-két és fél liter folyadékot kell innunk ahhoz, hogy közérzetünk megfelelő legyen. A testsúly függvényében azonban ennél jóval többre is szükségünk lehet. A fizikai aktivitás és a hőmérséklet is befolyásolhatják a szervezet vízigényét. Amennyiben vízhiány lép fel, úgy először csak szomjúságérzetet érzünk, majd csökken a nyálelválasztás, szaporább lesz a szívverés, fáradtnak, gyengének érezhetjük magunkat. A szédülés, a fejfájás, a koncentrálóképesség zavarai szintén biztos jelei annak, nem fogyasztottunk elegendő folyadékot. Amint a szervezet folyadékszintjének 15-20 %-át elveszíti, akkor bekövetkezik a halál.

Kiszáradás

Kiszáradás

A víznél jobb folyadékot még nem találtak ki a szervezet számára. A napi mennyiség egy részét azonban pótolhatjuk gyógyteákkal, frissen facsart levekkel is. A koffein és az alkohol fogyasztására azonban különösen ajánlott figyelni, ezek ugyanis rendkívül szárító hatással vannak. Sok táplálékunk is tartalmaz folyadékot, de csak ezektől nem várhatjuk, hogy folyadékháztartásunk rendben legyen. Gyakran a vágyott fogyás is éppen azért nem következik be, mert nem iszunk eleget. Annak érdekében tehát, hogy elkerüljük a rossz közérzetet és az élet minden területén jelentkező panaszokat, ajánlott naponta, minden húsz testsúlykilogramm után egy liter folyadékot fogyasztani.