A kandalló tulajdonképpen a kályha ősének számít és már az őskorban is felismerték a tűzrakás előnyeit. Az ősemberek még kunyhóikban gödröt ásva tartották melegen otthonukat és még fogalmuk sem volt arról, hogy egy kürtőt építve akár ki is vezethetik a füstöt kunyhóikból.

[wp_ad_camp_1]

A középkorban sem volt ez másként, hiszen akkoriban is tüzet raktak az épületeken belül és sok olyan eset ismert, amikor egész falvak égtek le, azért mert a tűzrakás az épületeken belül történt meg úgy, hogy közben a füst kivezetéséről nem gondoskodtak. A legelső kandallók a középkorban kerültek elő a nagyobb várakban, kastélyokban, de ekkor még leginkább csak díszként vagy nyitott tűzhelyként használták azokat. A XIII. század környékén Londonban hozták meg az első olyan rendeletet, amely szabályozta a kandallók építését. Mindenkinek kötelező volt a kivezetésről gondoskodnia, azaz tűzálló kéményt kellett építenie.

Kandalló

Ezeket a kezdetleges kandalló elől nyitottak voltak, így még nem voltak képesek arra, hogy egy teljes házat befűtsenek. Csak azokat melegítették, akik a kandalló előtt ültek. A kandallók története a XV. és XVI. századdal folytatódik, amikor a kandallóknál már a szőnyegek is megtalálhatóak voltak, hiszen rájöttek, hogy ezek is hatékony védelmet nyújtanak a hideg ellen. A legnagyobb kályhák I. Ferenc idején épültek, hiszen képesek voltak akár 2-3 méteres fatörzsek eltüzelésére is.  Benjamin Thompson volt az, aki 1776-ban Európába érkezve már tudományosan és komolyan foglalkozott a tüzeléstechnikával.