A kisbabáknak főzzünk vagy válasszuk inkább a bébiételt?

A legtöbb kismama sok jót és sok rosszat is hall a bébiételekről. A gyerekorvosok és a védőnők az anyukáknak egyaránt azt szokták tanácsolni, hogy ha csak egy mód van rá, akkor legalább az első hat hónapban kizárólag anyatejet adjanak csecsemőjüknek.

Vannak persze akik azt mondják, hogy már négy hónapos kortól ehet a gyereknek más ételt is adna, de egy másik álláspont szerint csak akkor szabad a tejen kívül már is adni, amikor a gyerek már elég fejlett ahhoz, hogy a családi asztalhoz lehessen ültetni és maga követelje az ételeket.

Pár évvel ezelőtt a gluténallergia kialakulásának kockázata miatt a gyerekorvosok egyáltalán nem ajánlották a kenyér bevezetését az egy éven aluli gyerek számára. 2009-ben viszont a WHO ezt a szemléletet megváltoztatta. Kimondták, hogy minden allergiára hajlamosító táplálékot engedélyezett, hiszen az a gyerek immunrendszerének erősítésére szolgál.

Bébiétel

Bébiétel

Az üzletekben megvásárolható különféle üveges bébiételekben csak nagyon kevés a hús, holott a babáknak nagy szükségük lenne cinkre és vasra, ami viszont leginkább a hústartalmú ételekben található. Tudni kell, hogy egyáltalán nem baj az, ha a baba bolti bébiételt eszik, de emellett kapjon még otthon az Ő számára készített ételeket. Annak érdekében, hogy a húsban lévő vas jobban felszívódhasson, érdemes mellé C-vitamin tartalmazó ételt adni, mint a krumplit vagy gyümölcsök.

Tartsd szem előtt, hogy az otthon főtt ételek mindegyike sem jó a kicsi számára, hiszen a főzéshez használt magas nitráttartalmú zöldségek ártalmasak lehetnek, ugyanis a nitrát a szervezetükben nitritté alakul, ígyoxigént von el a vérből, ami csecsemők esetében életveszélyes is lehet! Természetesen a boltban kapható üveges bébiételeket komoly vizsgálatnak vetik alá, de az otthoni főzés során legyél rendkívül óvatos!