A legnagyobb természeti katasztrófák

Az elmúlt egy-két évtizedben a média gyakran volt hangos a világban egyre inkább terjedő rémhírektől. Legutóbb még az egykori maja civilizációból fennmaradt jóslatok keltettek pánikot a Föld számos pontján, ugyanis egyes értelmezések szerint 2012-ben kellett volna bekövetkezzen, a világvége.

[wp_ad_camp_1]

Minderre természetesen nem került sor, azonban a régi jóslatokat továbbra sem veszik félvállról, egy új értelmezés szerint ugyanis a maják nem a világvégét jósolták meg erre az időpontra, sokkal inkább egy új korszak kezdetét, amelyben az emberek mentalitása teljes mértékben megváltozik, és egyre többen eszmélnek rá az élet eddig misztikusnak tartott nagy kérdéseire. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a természeti katasztrófák megkímélték volna a földünket. Egy idei ENSZ jelentésből kiderül, hogy az elmúlt két évtizedben több mint hatszázezer ember vesztette életét természeti csapások következtében. A statisztikák szerint évente átlagosan 335 katasztrófa következett be, így Földünket szinte az év minden napján sújtotta valamilyen csapás. A tanulmányból az is kitűnik, hogy az utóbbi időben kétszer több katasztrófa következett be, mint az 1996 előtti periódusban. Lássuk azonban, hogy melyek voltak minden idők legnagyobb természeti katasztrófái.

Vezúv kitörése

Vezúv kitörése

A listán mindenképpen dobogós helyet foglal el az időszámításunk előtt közel kétezer évvel kitört Vezúv vulkán, amely kitörésekor végleg eltörölte a Föld felszínéről a közelben lévő településeket. Az ókori rómaiakat teljesen váratlanul érte ez a szörnyű csapás és valójában nem is hitték el, hogy bármi baj érheti őket. A kitörő vulkán azonban mindent és mindenkit megsemmisített, aki Pompei és Herculaneum területén tartózkodott.

Szintén óriási csapás érte az oroszokat az első világháború után. Az 1921-ben bekövetkezett hihetetlen szárazság következtében körülbelül öt millióan vesztették életüket. A parasztok között az éhség annyira elviselhetetlen volt, hogy a végső stádiumban akadtak olyanok is, akik már a kannibalizmusig jutottak. Súlyos csapásnak volt kitéve a Földünk 2004 Karácsonyán is, amikor is egy, az Indiai-óceán mélyén bekövetkező szökőár háromszázezer ember életét követelte, valamint számos ország lakosait ki kellett telepíteni az otthonukból.