A levendula számos felhasználási területe

Bátran állíthatjuk, hogy a levendula az a növény, amely az egyik legsokoldalúbb módon felhasználható, amely a finom illatának és a jellegzetesen szép színének is köszönhető. Lehet egyszerre dísz, gyógy és fűszernövény is.

[wp_ad_camp_1]

A levendula Európába a Rómaiak által érkezett el. Magyarországon 1920-as években kezdték el telepíteni. Az első levendulaültetvényt egyenesen Franciaországból hozták be. Sokáig az országban csak középkori kolostorok környékén volt ismert a levendula. A levendula egy mediterrán növény, ám nálunk ma már egy télálló növényé nevelték ki. Viszonylag könnyen szaporítható növényről beszélünk. Melynek szaporításához elegendő csak ősszel egy kevés magot földbe, vagy cserépbe szórnunk és tavasszal mikor már kicsit megerősödött a növény, akkor már ki is ültethetjük a kertbe. Ez a folyamat elég hosszadalmas, így eltarthat egy, vagy akár két évig is. Ám ez teljesen érthető, hiszen egyetlen magból kell, hogy kifejlődjön egy egész levendulabokor.

Levendula

Levendula

Abban az esetben, ha már rendelkezünk levendulabokorral, akkor jobb helyzetben vagyunk, hiszen akkor tőosztással is szaporíthatjuk. A levendula bokrok megfelelőek s körülmények kötött akár 20-25 évet is élhet. A levendula számos jótékony hatással rendelkezik. Többek között nagyon jó hatással van a testi és a lelki felfrissülésre, és az életfolyamatokat is javítja. Igen meglepő, de antibakteriális hatással is bír, hiszen fertőtlenítő és gyulladás csökkentő is egyben. Illetve meghűlés esetén nagyon jól alkalmazható inhaláláskor, hiszen tisztítja a légutakat és csökkenti a fertőzéseket. Nagyon kedvelt az emberek körében az aromaterápiák alkalmazásakor, hiszen feszültség oldó és idegerősítő, illetve nyugtató hatású is egyben. Ajánlott még fejfájás, illetve alvászavarok esetén is.