Ahogy a technológia fejlődik, egy több embernél figyelhetőek meg látászavari problémák, illetve egyre többen kényszerűnek szemüvegek viselésére. A statisztikai kimutatások szerint minden negyedik ember rövidlátó, ám ettől jóval többen küzdenek szemszárazsággal.
[wp_ad_camp_1]
Biztosan Ön is találkozott már olyan emberekkel, akik nap, mint nap kivörösödött szemekkel fejezik be a munkát. Ezeket a dolgokat fontos megelőzni és csak pár dolgot kell tennünk ennek érdekében. Napjainkban egyre több kütyüvel rendelkezünk, melyeket nem csak a munkahelyen, de otthon is igen sokat használunk. Mi most annak jártunk utána, hogy ezek mellett mit tehetünk a szemünk egészségének megőrzése érdekében. Amennyiben a mindennapi munkánk része a monitor használta, akkor óránként ajánlott legalább 10 perc szünetet tartani. Ám még ezt a szünetet tartjuk, addig se a telefont, se más kütyüket ne használjunk, csak a szemünket pihentessük. Ugyanis, ha hosszan nézzünk egy helyre és azon belül is közelre, akkor alkalmazkodási görcs alakulhat ki.

Monitor előtt ülés
Annak pedig rövidlátás lehet a következménye. A fiatalok esetében sokszor találkozhatunk olyan problémával, hogy a szabadidejüket is a monitor előtt töltik. Ezért javallott, hogy a számítógép, vagy mobiltelefon használatát lekorlátozzuk náluk napi 1-2 órára. Mivel a hosszabb idő már káros hatással lehet rájuk. Sokkal célszerűbb, ha a szabadidejüket a szabadban, a friss levegőn töltik. Mivel a szabadban erősebb a fényintenzitás, így kevesebbet nézzünk közelre, mint a zárt térben. Amerikai kutatások szerint a szabadban legalább 10-14 órát kellene kint töltenünk. Ám nem csak a használat idejére, de a monitor távolságára is figyelnünk kell. Így jobb minél messzebbről néznünk a monitort.