Míg a betegség aktivitása idővel javul a legtöbb reumás ízületi gyulladásban (RA) szenvedő beteg esetében, a hosszú távú eredmények csak javulnak autoantitestekkel rendelkező RA-betegeknél – derült ki egy új tanulmányból, amelyet a héten a PLOS Medicine-ben publikált Xanthe Matthijssen, a Leideni Egyetem Orvosi Központjának kutatója.

[wp_ad_camp_1]

Az eredmények egyre növekvő bizonyítékokkal egészítik ki, hogy az RA betegség autoantitestekkel és anélkül két különálló állapot. A reumás ízületi gyulladás az autoimmun arthritis leggyakoribb típusa, amely akkor alakul ki, amikor az immunrendszer megtámadja az ízületek bélésében lévő egészséges sejteket. Az elmúlt évtizedben világossá vált, hogy a RA-ban szenvedő betegeknél vérben kimutatható RA-asszociált autoantitestekkel és anélkül is különbségek vannak. Az új tanulmányban a kutatók 1285 RA-beteget követtek 1993 és 2016 között a Leiden Early Arthritis Clinic vezetésével.

Összesen 823 beteg volt autoantitest-pozitív RA és 462 beteg autoantitest-negatív lett. Mindkét csoportban a betegség aktivitása az idő múlásával jelentősen csökkent. A tartós gyógyszermentes remisszió aránya nőtt, mivel 2006 és 2010 között egy új kezelési stratégia általános lett, autoantitest-pozitív, de nem autoantitest-negatív RA-ban szenvedő betegeknél. Ezenkívül a mortalitás és a funkcionális aránya csak az autoantitest-pozitív betegeknél csökkent. „A betegség aktivitásának javulása és a hosszú távú kimenetel későbbi javulása közötti kapcsolat autoantitestek nélküli RA-ban arra utal, hogy az autoantitestekkel és anélküli RA mögöttes patogenezise eltérő” – állítják a szerzők. „Javasoljuk, hogy ideje az RA-t formálisan felosztani 1-es típusú autoantitestekkel rendelkező típusra és 2-es típusúra, autoantitestek nélkül, abban a reményben, hogy ez rétegzett kezeléshez vezet autoantitest-pozitív és autoantitest-negatív RA esetében.”