A világ keletkezése

A Világegyetem egy forró ősrobbanásban a Nagy Bummban született 13,7 milliárd évvel ezelőtt. Ezután tágulni és hűlni kezdett. Az anyag felhőkbe sűrűsödött, a felhőkből pedig megszülettek az első csillagok. Az azóta is folyamatosan táguló Világegyetemben évmilliárdok alatt alakult ki a csillagoknak és a galaxisoknak az a változatossága és bonyolult szövevénye, amelyet ma megfigyelhetünk.

Mintegy ötmilliárd éve egy spirális galaxis hátsó udvarában kigyúlt egy közönséges, sárgás-melegfényű csillag, amit jelenleg a csillagászok G2 V osztályba sorolnak.

A legforróbb, óriási csillagoktól a legkisebb vörös törpékig a következő csoportosítást használják a csillagászok: O, B, A, F, G, K, M.

Ennek a G2-es csillagnak az egyik szerencsés bolygóján gyökeret vert az élet, és olyan bonyolult lényekké fejlődött, akik képesek eltöprengeni a világ – és benne önmaguk eredetén.

Világegyetem

Világegyetem

Persze ez nem teljesen véletlen: a legforróbb csillagok „élnek” a legrövidebb ideig, az életkoruk néhány százmillió, vagy csak 1-2 milliárd év, utána hatalmas robbanásban szupernóvává válnak, megsemmisülnek és egy fekete lyuk vagy neutroncsillag marad csak utánuk.

Az M típusú vörös törpék a leggyakoribbak, de azok meg túl hidegek.Bár minden csillag körül van egy sáv, ahol megfelelő a hőmérséklet az élet számára, ez a sáv a vörös törpék körül nagyon szűk és nagyon közel van a csillaghoz. Ez két ok miatt sem jó: egyrészt így egy napkitörés egyszerűen lesöpürheti a körülötte néhány millió km-re keringő bolygó légkörét, márpedig levegő nélkül nincs élet. Másrészt ennyire közel a csillaghoz a bolygók kötött keringési pályára állnak, vagyis lassan megszűnik a saját tengelyük körüli forgás (lásd a Hold vagy a Merkúr példáját). Ez viszont valószinűleg a mágneses tér megszűnését vagy erős csökkenését eredményezi, hiszen megszűnik a dinamó hatás. A mágneses tér megszűnése viszont nem téríti el a csillagszelet és a csillagból jövő sugárzást, ami káros a szerves molekuláknak.