Az elektromos bicikli előnyei

Az elektromos bicikliről elmondhatjuk, hogy egy tipikus városi jármű. Ma már egyre elterjedtebb a nagyobb városokon kívül a falvakban is, hiszen nagyon sok helyen a közlekedés nem megoldott. Amikor egy városi busz napi háromszor közlekedik, akkor sokan elgondolkodnak azon, hogy egy e-bicikli megvásárlásával már nem lesznek ennyire a menetrendi korlátok közé szorítva.

[wp_ad_camp_1]

Az elektromos bicikli nagyon sok előnnyel jár, hiszen a környezetvédelem is szerepet kaphat egy ilyen jármű megvásárlásával. Az idősebb korosztály például a kényelmi szempontokat veszi figyelembe, amikor a megvásárlása mellett dönt. Az elektromos biciklik is többféle árkategóriában kaphatóak. A gyártók odafigyeltek arra is, hogy a kevesebb fizetésből, esetleg nyugdíjból élők számára is elérhetővé váljon ez a környezetkímélő okos kis járgány.

A fiatalok, akik irodákban dolgoznak és sokszor kosztümben, öltönyben kell, hogy megjelenjenek, munkahelyükön szintén igen kedvelik az e-biciklit, hiszen nem biztos, hogy egy hagyományos biciklivel ugyanolyan kényelmesen eljutnának céljukhoz! Az elektromos biciklik átlagosan 25 kilométer megtételére képesek egy óra alatt. Ez a teljesítmény bőven elég arra, hogy munkahelyünkre érjünk vagy bevásároljunk. Valószínűleg a legnagyobb budapesti dugóban is elücsörgünk egy órát, mire beérünk a reggeli munkakezdésre.

Elektromos bicikli

Elektromos bicikli

Az elektromos bicikli további előnye, hogy használható a ma már egyre több helyen kiépített bicikli utakon is, míg egy motorkerékpár már nem! A kerékpárunkhoz nincsen szükség jogosítványra, sem pedig bukósisakra. Ezek a költségek teljes egészében kimaradnak, nem beszélve a biztosítási díjakról!