Az emberek arcán az egyik legmeghatározóbb dolog a szemöldök. Többek között ezért is célszerű karbantartani és szép ívesre formálni, ugyanis nagyon nagy mértékben meghatározhatja a viselőjének az arcvonásait.
[wp_ad_camp_1]
Tovább arra is oda kell, hogy figyeljünk, hogy milyen színű a szemöldökünk. Legfőképpen ez azokat érintheti, akik festetik a hajukat, illetve magát a szemöldöküket. Ez a kettő mindig összhangban kell, hogy legyen. Hiszen az sem jó, ha túl világos, vagy túl sötét a szemöldökünk a hajunkhoz képest. A szemöldöktetoválás már nem új keletű dolog, ugyanis már nagyon régóta alkalmazták. Ám az elmúlt években jelent meg egy olyan technika, melynek köszönhetően olyan hatást érhetünk el, amely igazán természetes és tartós is egyben. Ez pedig a Microbladig technika. Amely egy kézi eszköz segítségével készül, mellyel apró szálakat készítenek. A hagyományos tetoválással ellentétben sokkal vékonyabb szálakat tud húzni. Majd a rajzolt szálak végeredményben összeolvadnak a valós szőrszálakkal. Egy szemöldöktetoválás mindig a berajzolással kezdődik.
Amely talán a leghosszabb folyamat, kb. fél órát vesz igénybe. Ugyanis, ha kell akár több formát is kipróbálnak, hogy megtalálják a tökéletes formát. Melyet minden páciens számára személyre szabottan készítenek el. Ez a technika teljesen eltér a hagyományos tetoválástól, ugyanis nem tetováló készülékkel készítik, hanem egy tollszerű eszközzel. Így a saját szemöldökünk alá rajzolják be a tetovált szálakat. A beavatkozást követően legalább egy héten keresztül javallott, hogy az adott területet ne érje bő víz. Vagyis oda kell figyelni, hogy tusolásnál, vagy edzésnél ne érje víz. Ez a technika legtöbb esetben helyi érzéstelenítő segítségével készül, amely igen gyorsan hat. Így ennek köszönhetően a páciens semmilyen fájdalmat nem észlel.