A legtöbb ember a reggeleket el sem tudná képzelni egy bögre kávé nélkül, mivel úgy vélik, hogy a napi tevékenységhez a fekete ital ad energiát. A napi kávézást szertartásnak is nevezhetjük, azonban tudni kell arról, hogy a kávén kívül vannak más italok, amelyek ugyan úgy magasabbra tudják emelni az energiaszintet.
[wp_ad_camp_1]
A kávét érdemes lecserélni gyömbérteára, hiszen hatásuk megegyező, viszont a tea jótékony hatásai hasznosak lehetnek megfázás, gyomorproblémák esetén, valamint az ital által pótolhatja a szervezetéből hiányzó vitaminokat, ásványi anyagokat. Reszeljen egy bögrébe ujjnyi vastagságú gyömbért, majd öntsön rá három deci forralt vizet, pár perc eltelte után ízesítheti mézzel, citrommal, garantáljuk, hogy a kedvencei közé fog tartozni egy a kellemes ital. Kevesen tudják, hogy az energia szintet legjobban a vitaminok emelik maximum szintre, ezért a kávé helyet érdemes reggelente frissen facsart grapefruitot fogyasztani. Ezt a gyümölcslevet hasznos éhgyomorra fogyasztani, hiszen így képes tökéletesen kifejteni hatását.
A kávéval a zöldturmixok is felveszik a harcot, hiszen igazi energiabombák, de emellett a karcsúságért is felelnek. A turmixok könnyen és egyszerűen elkészíthetőek, mivel az alapja lehet spenót, saláta, uborka vagy akár sóska is, ezt tovább lehet turbózni almával, naranccsal, banánnal. A nap folyamán energiával tölti fel, ha egy ízletes zöldturmixot kortyolgat. Ha szeretne kávé helyett valami más energiát adó italt fogyasztani, akkor bátran válassza a citromos vizet. Ez az ital hidratálja a bőrt, befolyásolja az anyagcserét, de leginkább a salaktalanító hatásáról híres. A reggeli kávézás pótolhatatlan tevékenység egyesek számára, de felcserélhető egészséges italokra is, amelyekkel energia-dúsan indulhatnak a napok, épp úgy mint a kávéval.