Ezeket soha ne mondd a gyereknek – Életre szóló sebeket ejthetsz

Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, de előfordulnak olyan helyzetek, amikor a felfokozott idegállapot nem teszi lehetővé, hogy átgondoljunk, mi csúszik ki a szánkon. Bizonyos mondatokat azonban érdemes örökre kitörölni a fejünkből, mert ahelyett, hogy jobb belátásra bírnánk a gyereket vagy megértetnénk vele problémánkat, maradandó lelki sérüléseket okozhatunk velük.

[wp_ad_camp_1]

“Tudom, hogy többre is képes vagy” – lehet, hogy építő szándékkal mondjuk, mégis, amit a gyerek leszűr belőle, az az, hogy nem vagyunk elégedettek a teljesítményével, legyen szó tanulásról vagy sportról. Ez nem motiválni fogja őt arra, hogy még többet adjon bele a munkába, inkább elriasztja és szorongást kelt benne.

“Te mindig…” vagy “Te soha…” – szinte reflexszerűen használjuk, pedig aknamezőre tévedünk, ha a gyereket örökösen a hibáira emlékeztetjük, sőt, azt sugalljuk, hogy ő ezen képtelen változtatni, hiszen mindig vagy éppen soha nem teszi meg azt, amit éppen kérünk tőle. Ehelyett próbáljunk vele arról beszélni, hogyan tudnánk segíteni, hogy könnyebben menjen neki a változtatás.

“Biztos, hogy szükséged van a második sütire is?” – természetes, hogy szülőként fittnek és egészségesnek szeretnénk tudni csemeténket. Azonban az ehhez hasonló mondatokkal nem ezt fogjuk elérni, sokkal inkább a gyerek negatív testképét erősítjük. Inkább a mozgásra próbáljuk meg finoman ösztönözni, pl. egy vacsora utáni közös sétával vagy kocogással.