Ezért kerüld a túlfogyasztást!

Az elmúlt évtizedekben egyre erősödnek azok a hangok, amelyek komoly globális problémákra figyelmeztetnek. Az éghajlatváltozás mellett a különböző nyersanyagok elérhetősége is egyre nagyobb gondot okoz, ez pedig olyan helyzetekhez vezethet, amely a mai, modern civilizációt komoly kihívások elé állíthatja.

Ezért aztán egy felelősen gondolkodó embernek egyre inkább aszerint kell meghoznia a különböző döntéseit, hogy ne csak az önös érdekeit tartsa szem előtt, hanem tekintettel legyen a többi élőlény, és persze a bolygó egészségére is. Ezen cél elérése nem egy egyszerű folyamat, ezáltal nem is megy egyik napról a másikra, ám a globális próbálkozások mellett – mint amilyen például a fosszilis energiahordozók háttérbe szorítása – legalább ilyen fontosak az egyéni törekvések is. A szelektív hulladékgyűjtés, a belső égésű motorok mellőzése például mind-mind dicsérendő vállalás, ám ha egy kicsit alaposabban a probléma mögé nézünk, akkor hamar rájövünk, hogy a legfőbb problémát az életvitelünk, illetve a szokásaink jelentik.

Az urbanizált ember ugyanis legtöbbször a 22-es csapdájában él. Egyre magasabb életszínvonalat hajszol, majd amikor a következő, kitűzött célt eléri, akkor egyre és egyre többet kell tennie azért, hogy megtartsa azt, amije van, arról nem is beszélve, ha még feljebb akar lépni. Ez a gondolkodásmód azonban hatalmas karbon lábnyommal – ezzel együtt pedig szennyezéssel és pazarlással – jár. Tekintve, hogy így szinte az élet minden területén túlfogyasztás lép fel – hiszen szinte semmiből sem csak azt vesszük meg, amire valóban szükségünk lenne, hanem a vágyaink vezérelnek – pazaroljuk a bolygó amúgy véges erőforrásait. Ezért nagyon fontos, hogy mielőbb életmódot és szemléletet váltsunk és az anyagiak hajszolása helyett másban keressük a valódi boldogságot.