A legtöbb ember számára a mobiltelefon ma már annyira az élet részévé vált, hogy elképzelni sem tudják, hogy valahová úgy menjenek, hogy a készülék nincs náluk.

Annak azonban ára van, hogy a mobilok teljesítménye évről-évre egyre nagyobb. Míg tíz-tizenöt évvel ezelőtt, a hagyományos, nyomógombos kialakítású példányok napokig – sőt, extrém esetben akár hetekig – is kibírták egy töltéssel, addig ma már annak is örülhetünk, ha napközben nem kell egy kis energiát pumpálni, hogy estig kitartson a szufla. Ha mégis sokat nyomkodjuk délelőtt a telefont, akkor bizony megeshet, hogy a töltöttség délután már nagyon alacsony szintre esik, főképp akkor, ha úgy indultunk neki a napnak, hogy nem is volt teljesen feltöltve az akkumulátor. Az ilyen helyzetek problémásak lehetnek, főképp akkor, ha mondjuk üzleti tárgyalások miatt is elengedhetetlen, hogy elérhetőek legyünk. Emiatt aztán – főleg, ha valaki megégeti magát egy lemerüléssel – előbb-utóbb sokan választják azt a kényelmesnek tűnő megoldást, hogy lefekvéskor töltőre teszik a mobilt, reggel, ébredés után pedig lehúzzák.

Sokat hallani arról, hogy az akkumulátorok mekkora fejlődésen mentek keresztül az utóbbi években, hogy már nem kell formázni, lemeríteni, és egyáltalán nem szerencsés az sem, ha állandóan teljesen feltöltjük őket, ám arról talán kevés infó lát napvilágot, hogy miért nem szerencsés sokáig a töltőn hagyni a készülékeket. Noha sok modell rendelkezik már okos töltési lehetőséggel, ami figyeli a szokásainkat, és ahhoz igazítja a töltés időzítését, sajnos egy dologgal még ez a vívmány se tud mit kezdeni. Mégpedig a melegedéssel. Hiába áll le a töltés – mondjuk nyolcvan százaléknál – és folytatódik csak a feltételezett ébredésünk előtt, a folyamatos apró rátöltögetések miatt a hőtermelés is állandó. Az akksik legnagyobb ellensége pedig a hő, azaz ezzel a módszerrel nagyon hamar tönkre tudjuk tenni. Ehelyett inkább vegyünk egy gyorstöltőt, hisz 10-15 percünk mindig lesz visszanyerni 40-50% töltöttséget.