A karácsony és az azt megelőző néhány hét egy gyönyörű időszak. Legalábbis ilyenkor mindennek a családról, a szeretetről és persze egymás megajándékozásáról kellene szólnia. Azonban nagyon sokan esnek túlzásokba az utóbbival kapcsolatban. Sokaknak pedig egyenesen feszültséggel teli az egész, mert úgy érzik, hogy nem tudnak teljesíteni.
[wp_ad_camp_1]
A karácsonyi bevásárlás egy valóban nagy bevásárlás. Sokba kerül kiállítani az ebédeket, a desszerteket és a többi vendégvárót. Azonban persze nem ez az a tétel, amelyiktől kiürül a családi kassza. Az utóbbi időben ugyanis valamiért elterjedt a nézet, hogy mindenképpen muszáj mélyen a zsebbe nyúlni karácsonykor, és mindenkinek drága ajándékkal kell kedveskedni. Persze ezt nem mindenki tudja teljesíteni, hiszen egyszerűen nincsenek akkora tartalékaink, hogy ezeregy felé drága ajándék jusson mindenkinek. Sokan pedig eljutnak egész odáig is, hogy kölcsönt vesznek fel a karácsonyi bevásárlásra, majd a következő karácsonyig azt törlesztik. Holott miért is kéne adósságba vernie magát az embernek, vagy teljesen lenulláznia a családi kasszát ahhoz, hogy örömet okozzon a szeretteinek?

Karácsonyi bevásárlás
Komolyan ez lenne a normális a szeretet ünnepén? Ideje lenne hátrébb lépni néhányat, és csak addig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér! Karácsonykor persze mindenki megajándékozza azokat, akiket szeret, de ezekre az ajándékokra nem kell, hogy a gatyánk is rámenjen. A szeretet, törődést, odafigyelést sokkal kisebb, inkább jelentéssel bíró ajándékokkal is ki lehet fejezni.
Érdemes tehát inkább arra figyelni, hogy minél többet legyünk együtt az ünnepek alatt. Senki sem várhatja el ép ésszel, hogy a másiknak kölcsönt kelljen felvennie azért, hogy kielégítse az ajándékozási elvárásokat. Akik fontosak a számunkra, örülni fognak az apróságoknak is, akik pedig nem, azok meg sem érdemlik, hogy nagyobb összeget áldozzunk rájuk. A karácsonynak valóban a szeretetről kéne szólnia, nem pedig arról, hogy hogyan vigyük csődbe magunkat.