Ha kikapcsolódás, akkor látogassuk meg a hazai világörökségeket!

Ha kikapcsolódásra vágysz nem kell mindenáron külföldre utazni, hiszen kicsiny hazánkban is számos látnivaló és érdekes szórakozási lehetőség várja az érdeklődőket. Most segítünk felfedezni hazánk varázslatos kincseit, melyek még a világörökségi listára is felkerültek!

[wp_ad_camp_1]

Aggteleki-karszt: Az élettelen természeti értékek között hazánkban a Aggteleki-karszt viszi a pálmát, sőt ezen belül is a hatalmas cseppkőbarlangok. A mai napig ez az egyetlen olyan terület, ami ezzel a minősítéssel az UNESCO világörökségi listájára is felkerülhetett még 1995-ben. A felterjesztést közösen Szlovákiával tette meg hazánk, ugyanis a lenyűgöző képződményen osztozunk szomszédunkkal.

Hortobágyi Nemzeti Park: A természeti örökségek között igazán kiemelkedő szerepet tölt be a Hortobágy, valamint azon belül is a legelső, 1973-ban alapított Nemzeti Park. Persze turistalátványosság szempontjából is lenyűgöző a terület, sőt az egyik legnagyobb vonzerővel bír a hazánkba látogatók számára. A látogatókat várják a gémeskutak, a gulyák, a rackajuhok, szürkemarhák, a puli, a túzok, az árterek élővilága és még számos már érdekesség. 1999-ben nyilvánították a világörökség részévé.

UNESCO

UNESCO

Fertői kultúrtáj: A hazánkban található tavak között a Balaton és a Velencei-tó után a harmadik, a Fertő. A csodaszép vidék Ausztriával közös értékünk, valamint a világörökség része 2001-óta. Nem csak a tó képviselt kiemelt értéket, hanem több környező település is és persze az egész tavat körbeölelő tájvédelmi területek.

Tokaji borvidék: A magyarok igazi büszkeségéről van szó. A világ első zárt borvidéke 1737-óta, az UNESCO érdemesnek találta arra is, hogy a világörökség részévé nyilvánítsa. Az itt termelt és palackozott világhírű borok közül az aszú a Hungarikum megnevezést is büszkén viseli. Tokaj városa maga a központ, amely mind történelmileg, mind építészetileg látnivalók sokaságával várja az ide érkezőket.