A többi ágazathoz hasonlóan az építőipar is óriási fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben, ennek egyik pozitív hozadéka, hogy szinte minden kiegészítőből hatalmas választék áll már a rendelkezésre.
Ez tapasztalható a szegélyléc vonatkozásában is, noha ennél az eszköznél szükséges is a mindenre kiterjedő kínálat, hiszen rendkívül széles körű a felhasználás módja. Tudniillik egész a betonalap kiöntésétől kezdve a támfalak kialakításán át a lépcsők építéséig bezárólag mindenhol szükség van szegélyléc használatára. Ugyanakkor a különféle folyamatok más és más kialakítást követelnek meg, ráadásul jó néhány szempontot és tulajdonságot vizsgálnunk kell, még a beszerzést megelőzően. Elsőként azt kell néznünk, beltéri, avagy kültéri felhasználásról lesz-e szó. Előbbi jellemzően kisebb igénybevételt jelent és a különféle káros behatások esélye is jóval alacsonyabb. Ugyanakkor beltéren sokkal nagyobb a jelentősége lehet a kialakításnak és a külcsínnek, hiszen itt nem ritkán díszitő célt is ellát a szegélyléc.
A szabadban már egész más kritériumok kerülnek előtérbe. Itt ugyanis a kiegészítőnek helyt kell állnia a folyamatos nedves környezetben, nem beszélve a szélsőséges hőmérsékletekről, vagy épp az UV-sugárzás okozta problémákról. Emiatt aztán az anyagválasztás során rendkívül körültekintő módon kell eljárnunk. A legszélesebb körben a műanyagból készült szegélyléc alkalmazása történik, lévén könnyedén hozzáférhető, aránylag strapabíró és nem utolsó sorban olcsó is. Általános feladatokra többnyire tökéletesen megfelelő. Betonformák kiöntésénél választhatunk fából készült modellt is, ám ügyeljünk rá, hogy nagy nyomásnál ez hajlamos a deformálódásra. Kifejezetten jelentős igénybevétel esetében az acél szegélyléc jelenti a legoptimálisabb döntést, hiszen ez kimagaslóan ellenálló és a korrózió sem jelent problémát, még hosszú távú beépítés esetén sem.