A gyermekvállalás kérdése még mindig tabutémának számít, ám a statisztikákból jól megfigyelhető, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy nem vállalnak gyermeket és akik igen, azok is egyre később szülnek.

A múlt század közepén még az első gyermek még az anya húszas éveinek elején született és főképp a Ratkó-korszakban, de az azt követő évtizedekben is jellemző volt, hogy legalább még 2-3 testvér követte az elsőszülöttet. Mára ez a trend megfordult és ugyan látni összefüggést az iskolai végzettség és a gyermekvállalási kedv között (méghozzá fordítottan arányosan), általánosan jellemző, hogy a párok egyre később és egyre kevesebb gyereket vállalnak. Hogy mi ennek a valódi oka és mikor érzi úgy az ember, hogy elérkezett az idő az utódra? Ez a két kérdés szorosan összefügg.

A felelős gyermekvállaláshoz ugyanis pár feltételnek teljesülnie kell. Legtöbben a biztos anyagi hátteret teszik az első helyre, ami természetesen érthető, hisz bizonytalan családi költségvetés, megoldott lakhatás nélkül a gyereknevelés állandó stressz. Kiemelten gátló tényező ez azok számára, akik maguk is szegényebb családból származnak, hisz ők hatványozottan szeretnék, hogy gyermeküknek könnyebb élete legyen. Ugyanilyen megfontolásból lesz egyre több egyke gyerek, hisz a szülők úgy érzik, hogy egy csemetét tisztességesen el tudnak indítani az életben, ám többet már nem biztos. Amennyiben az anyagi helyzet rendben van, még mindig ott a lemondások miatti dilemma. Éles határvonal választja el ugyanis a gyermektelen mindennapokat egy kisbabával töltött időszaktól. Míg előbbi a kényelemről és a függetlenségről szólhat, utóbbinál minden más a háttérbe szorul. Erre nem csak felkészülni kell, de meg is kell rá érni és sokan érzik úgy, hogy még nem éltek eleget, még utaznának, még szórakoznának, mielőtt családot alapítanak. Ez pedig így is van rendjén, hisz tényleg csak akkor szabad családot alapítani, amikor az ember lélekben teljesen készen áll rá, hisz onnantól kezdve az egy élethosszig tartó, örök feladat.