Mikor jó az apátia és mikor válik veszélyessé?

A szelektív apátia segíthet átirányítani az érzelmi erőforrásokat az értelmes aggodalmakra. De honnan tudhatja, mikor válik az apátia ártalmassá? Az apátiát negatív lelkiállapotnak tekintik, amelyet el kell kerülni vagy le kell győzni, ha beáll.

A népszerű szóhasználatban az apátia a szenvedély, az érzelmek vagy a lelkesedés hiánya, vagy az érdeklődés hiánya olyan dolgok iránt, amelyeket mások érdekesnek találnak. Az apatikus emberek fáradtabbak és több időt töltenek egyedül, nehezen fejezik ki érzelmeiket, és nehezen tudnak terveket készíteni vagy problémákat megoldani. A kutatások azt mutatják, hogy az apátia számos rendellenességhez kapcsolódik, beleértve az Alzheimer-kórt, a frontotemporális demenciát, a Huntington-kórt, a depressziós rendellenességet, a Parkinson-kórt, a skizofréniát, az agyi érbetegséget, a traumás agysérülést és az érrendszeri demenciát. Az apátiát egészséges egyénekben is leírták, a becsült prevalencia 1,45% a csökkent életminőségű fiatalok körében, és az életkor előrehaladtával növekvő mintákat mutat, különösen a 65 év felettieknél.

Ha negatív énképe van, alacsony önbecsüléssel küzd, vagy reménytelenség, értéktelenség vagy alkalmatlanság érzése támadja meg, akkor kezdheti úgy érezni, hogy az élete nem számít. Ez öngyilkossági gondolatok jele lehet, ezért ha elkezdi ezt érezni, fontos, hogy elmondja ezeket a feltételeket valakinek, akiben megbízik, és figyeljen a hangulatában és viselkedésében bekövetkező egyéb változásokra, mert speciális segítségre lehet szüksége. Egy olyan eseményen, mint például egy szeretett személy elvesztése, anyagi nehézségek, elbocsátás, elveszettnek, szomorúnak, ijedtnek vagy elszigeteltnek érezheti magát, és megkérdőjelezheti a világban betöltött jelentését. Ha nem kezeli a traumát, a fájdalom kezelésének módjaként apatikusnak érezheti magát, és elszakadhat a mindennapi életétől.