Amikor egy szerettünknek keresünk valamilyen ütős ajándékot, akkor általában jó nagy fába vágjuk a fejszénket, hisz leszámítva azokat a kényelmes eseteket, amikor az érintett pontosan a tudtunkra adja, hogy mire is vágyik, bizony vakarhatjuk a fejünket, mire kitalálunk valami valóban szívhez szóló, egyedi meglepetést.

A valódi problémát – vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nehézséget – ilyenkor általában az okozza, hogy rossz irányból közelítjük meg az ajándékozás intézményét. Sok esetben ugyanis nem az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy a megajándékozott valóban olyan meglepetést kapjon, aminek hosszú távon örül majd, hanem az átadás pillanatára fókuszálunk, már előzetesen. Azaz azt a pillanatot akarjuk tökéletesnek, amikor átadjuk az ajándékot, és a másik kibontja, majd jól meglepődik. Hogy az utána következő napokban, hetekben, hónapokban mi történik, az már egyáltalán nem lényeges, és ez a hozzáállás bizony alapjaiban hibás. Ilyenkor ugyanis saját magunkat helyezzük előtérbe, hisz alig várjuk, hogy átéljük a pillanatot, amikor látjuk a megajándékozott személy arcát, holott ennek nem erről kellene szólnia, hanem arról, hogy valami olyat veszünk – vagy készítünk -, ami tényleg örömet okoz a másiknak.

Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint egy kicsit háttérbe vonulni, és önzetlennek lenni. Sok esetben sokkal jobban jövünk ki az egészből, ha elengedjük a meglepetés erejét, és egész egyszerűen azt adjuk, amire a másik valóban vágyik. Ehhez pedig a legrövidebb út, ha megkérdezzük, hogy mit szeretne kapni, és ha elárulja, akkor nem agyaljuk túl, hanem egyszerűen csak azt vesszük, amit kért. Ugyanezen a gondolatmeneten haladva épp ezért szerencsés élményt ajándékozni. Ugyan mi lemaradunk a valódi öröm pillanatairól, de vigasztaljon minket a gondolat, hogy szebbé tettük a szerettünk életét, hisz valami olyan felejthetetlen ajándékot kapott tőlünk, amire még hosszú évek múltán is emlékezni fog.