Románia: keleti szomszédunk híres tavai

A természet, az érintetlen tájak és a hegyvidék szerelmesei számára Románia igazi kuriózumnak számít. Területén rengeteg természeti látnivaló található meg, melyek mindegyike felejthetetlen élményeket kínál a kirándulók számára. Románia tavait alapvetően azok elhelyezkedése szerint csoportosíthatjuk.

[wp_ad_camp_1]

A Fekete-tenger partján, a Duna árterében levők mellett a domb-, és hegyvidéki tavak éppen úgy jelen vannak területén, mint az alföldi tavak. A hegyvidékeken általában kis mérettel rendelkező tavak vannak, melyek közül a Bucura, a Balea, vagy például a Zanoaga a legismertebbek. Egyes tavakat hegyomlás hozott létre, tipikusan ilyen a kirándulások gyakori színterének bizonyuló Békás-patak forrásánál megtalálható Gyilkos-tó. A dombvidékeken főként mesterségesen duzzasztott tavak találhatóak, de régi sóbányák beszakadt aknáiban is keletkeztek úgynevezett aknatavak. Közülük a legismertebb a Teleaga-tó. Maros megyében látható a Medve-tó, Szovátán, amely a felszínre tört só tömzsök kioldódásával keletkeztek.

Románia tó

Románia tó

Az alföldi tavak között volt tengeröblökben kialakult lagúnák éppen úgy helyet kapnak, mint a szélvájta tavak, vagy a folyók mentén kialakított gáttavak. Az ország legnagyobb tava a Razelm, ami 415 négyzetkilométeres felszínnel rendelkezik. Az Amara például sós tó, ami igen ritka. A tavak egyébként nem csak természeti látványosságként szolgálnak, hanem gazdasági szerepük sem elhanyagolható. Haltenyésztésre éppen úgy használják azokat, mint öntözésre, vagy állatok itatására. A sós vízzel rendelkező tavak vize és iszapja a gyógyászat terén is bizonyított már. Környékükön gyakran virágzik az idegenforgalom, és gyógyfürdők üzemelnek. Romániában járva mindenképpen érdemes felkeresni néhány híres tavat, hiszen páratlan élményt nyújtanak.